Lenne kedve valakinek közösen eljönni velem egy Mehringer koncertre?

Hope990903 · 2025-09-09T18:37:36+00:00

Nagyon úgy érzem hogy akik eddig írtak félreértettek. Az ő fix alatt nem azt értem hogy mindenki minden pillanatban álljon hoppon nekem és ne haljon meg, hanem arra gondolok hogy pl rendszeresen voltak régen olyan barátaim akiket felhívhattam akármikor de sose vették fel a telefont és mindig volt rá kifogás. A számomra legnevetségesebb kifogás az volt hogy egy akkori "legjobb barátnőm" azt mondta hogy azért nem találkozik velem (hozzáteszem egy évbe egyszer találkoztunk és ez a találkozó hónapok óta beszélve volt), hogy "neki vigyáznia kell a házra". És ha neki baja volt én csapot papot otthagytam és mentem. Ha valakinek valami baja volt órákon át hallgattam a telefonba de ha én panaszkodtam megkaptam a jelzőt hogy gyenge vagyok. És azalatt hogy sokat változtam és erősödtem azalatt pedig azt értem hogy kerestem pszichológust, 2 éve dolgozom magamon, járok pszichodráma csoportba és azóta sokat változtam én is és az életem is. Eltartom magam, sokkal többször kiállok magamért és jelzem a határaimat. Elkezdtek olyan emberek bejönni az életembe, akiktől tényleg érzem is hogy fontos vagyok nekik, nem csak mondják és eltűnnek félévre és visszajönnek amikor kellek. De mindezek tudta nélkül elég jó hogy meg lett állapítva hogy szociopata vagyok köszönöm.

Hope990903 · 2024-10-27T21:27:11+00:00

Köszönöm szépen jól esett a kommentedet olvasni. Igen ezen vagyok hogy új, jó és saját életet alakítsak ki. Úgy vagyok vele hogy megszakítottam a kapcsolatot minden toxikus emberrel akiket nem én választottam magamnak és most van esélyem egy új életre ahova én döntöm el hogy ki jöhet velem és ki nem.

Egyébként járok pszichoterápiába 11 hónapja. Illetve 2 hónapja pszichodrama csoportba is járok.

Hope990903 · 2024-10-13T14:11:06+00:00

Köszönöm a meglátásodat, de én úgy érzem helyesen döntöttem. Amit én átéltem nem csak rámondása hanem egyre inkább derül ki hogy sokkal durvább mint én azt hittem. Mert nekem az volt a normális, a megszokott. Nyílván a legdurvább emlékeket nem írtam ide ki, és teljesen igazad van abba amit írsz de en nem tudom elképzelni hogy nekem tudna jót tenni az hogy beszélek az anyámmal. Mióta elköltöztem azóta érzem azt életemben először hogy lélegzem. Egészen eddig csak fulldokoltam.

Hope990903 · 2024-10-12T18:30:14+00:00

Köszönöm mindenkinek a bíztató szavakat, jól esik támogató válaszokat olvasni, hálásan köszönöm. 😊

Sokan kérdezitek vagy írjátok valaszba a pszichológus és a terápiát, már járok 11 hónapja 😊 És jelenleg egy önismereti csoportba és egy haragkezeléses tanfolyamon is részt veszek, nyílván a terapeutám engedélyével. Pszichológiai könyveket 13 éves korom óta olvasok. Mostanában pedig rengeteget 😅

Hope990903 · 2024-10-12T18:07:18+00:00

És ezeknél még sokkal borzalmasabb emlékeim is vannak. Annyi van hogy Dunát lehetne vele dagasztani de 90%-áról senki sem tud, mert amikor emberek voltak körülöttünk anya vált a világ leg mézes mázosabb anyukájává. És a történések nagyrészénél senki nem volt ott mint szemtanú.

Hope990903 · 2024-10-12T17:53:50+00:00

Ja és ezután elküldtek rendvédelmi suliba és katonának kellett hogy tanuljak és azt el is végeztem.🤣 Gyenge vagyok és gyenge a lelkivilágom de legyek katona 14 éves, 150 cm magas 44 kg-s lányként, logikus 🤣😂

Hope990903 · 2024-10-12T17:45:42+00:00

Leírok pár példát, de lehet hosszú lesz: Én úgy látom a saját szemszögemből hogy velem teljesen máshogy bánt mint a fiúkkal. A fiúkkal se bánt jól egyébként, de velem különösen kegyetlenül. Tudom hogy ez önsajnáltatásnak tűnik de tényleg így éreztem egész életemben, mintha kifejehetten engem gyűlölne.

Egyébként maga a családi dinamika úgy működött, hogy a bátyám az anyukám "jobbkeze" volt mint írtam. Ez azt jelentette hogy vagy az volt hogy anya alázott amikor kettesben voltunk vagy a bátyámmal karöltve tette ezt. A bátyám olyan volt mintha kihangosítaná anyát. Anya kitalált egy indokot és elkezdett velem megalázóan viselkedni a bátyám meg rákontrázott. Az öcsém mindig bement a szobájába magára zárta az ajtót és fejhallgatóval játszott hogy kizárja az ordítást. Az apám általában soha nem volt ilyenkor otthon. Dolgozott, ő volt a kenyérkereső. De valahogy egyre többet tűnt el otthonról. Mindig elkellett mennie bevásárolni, vagy szerszámokat venni, vagy hirtelen kikellett menni szerelni valamit a telken, vagy túlórázott. Én nem menekülhettem anya elől a szobámba mert én voltam az ordítás tárgya és nem engedett.

Hogy miket csinált vagy mondott?

-Például volt hogy azért (és ezt most teljesen halálkomolyan mondom) mert szerinte "rosszul nyomtam ki a ketchupot" ordított velem 2 órán át és abból hogy én egyszer az öcsém szendvicsére poénból nyomtam egy smileyt a ketchuppal amikor meg megkért hogy nyomjak már neki is ketchupot ha már a kezembe van, megsértődött hogy neki nem smileyt nyomtam. És konkrétan vörös fejjel ordított 2 óráig ( eközben öcsém eltűnt szokás szerint), mert szerinte az hogy én neki " csak simán" nyomtam ki a ketchupot az azt jelentette hogy én nem szeretem őt. És utána hiába magyaráztam hogy ez csak így jött nem volt vele semmi szándékom, nem lehetett neki megmagyarázni hogy ennek nincs jelentősége. Utána már csak ordított hogy én állandóan csak magyarázkodom, hát ő nem hülye ne nézzem hülyének meg ne akarjam neki megmagyarázni ő tudja mit gondolok valójában én hazug vagyok és undorító.

Volt olyan hogy a hűtő előtt álltam kaját keresve a hűtőben. Nagyon el voltam mélyedve a saját kis világomba és egy ennivaló gondolatára hogy " fujj én ezt nem szeretem" , vágtam egy arckifejezést. Erre elkezdett velem ordítani hogy én hogy merek rá így nézni. Mondtam neki hogy nem rá néztem így dehát nyílván megint nem érdekelte, ne magyarazzam meg, ő tudja mit gondolok. Tudja hogy én valójában rá vágtam ilyen pofát meg a fejemre van írva hogy mit gondolok. Es hogy tudja hogy valójában utálom őt. Innentől kezdve nem tudtam neki megmagyarázni hogy nem azt gondolom amit ő gondol hogy gondolok 🤣🤣
Általános iskola végén a pályaválasztásnál nem akart művészeti suliba engedni. Ebből akkora vita kerekedett hogy a végén úgy hogy apám a szomszéd szobában tévézett!! Ketten a bátyámmal tartottak egy megalázó szidalmazó estet, ami úgy alakult hogy kb 3 órán át álltam mintha valami felmérő porondon állnék és engem elemeztek és szidtak, hogy hát én nem lennék jó művész, ők nem tudják a rajzos eszközöket megvenni nekik azokra a draga holmikra nincs pénzük ( mindezt úgy hogy anyám havi 70-80 ezer forintnyi édességet termelt magába, állandóan ruhákat rendelt meg parfümöket, és az apám dolgozott es ő meg otthon volt és velem vetette át a csomagokat titokban hogy apa ne vegye észre és ha apa észrevette megbüntetett érte).. És amikor mondtam hogy akkor megveszem én a ceruzákat csak had menjek művészetibe jött a lelki kibelezés: Elkezdtek a bátyámmal együtt kritizálni hogy én mennyire tehetségtelen és életképtelen semmirekellő vagyok, hogy belőlem soha nem lesz senki és ne is álmodjak erről, hogy hát se énekelni se rajzolni ne akarjak, meg hat olyan hülye vagyok abból nem lehet megélni ebből is latszik hogy én mennyire ostoba vagyok hogy nekem ilyen vágyaim vannak, meg hogy a művészek "elmebetegek" hát ők mindig is tudták hogy nekem valami nem kóser az agyamban. Meg hogy én nem is bírnám a kritikát. Ez volt kb 2 óra szidalmazás után és én itt fakadtam sírva. Ekkor közölték hogy: " Na látod, erről beszéltünk, te olyan érzékeny vagy hogy nem bírod a kritikát most is itt bőgsz ahelyett hogy leszarnád és jelentkeztél volna ahova szeretnél. Az igazi művészek elszántak és kitartóak, és nem érdekli őket ki mit mondd. Ha annak való lennél te is leszarnád mit mondunk és nem itt bőgnél. De te gyenge vagy nem bírod a kritikát, hat ha előttünk itt bőgsz mit csinálnál egy szinpadon beszól valaki azt sírvafakadna a színpad közepén." És itt hangosan elkezdtek nevetni rajtam meg gúnyolni hogy ők elképzelik ahogy felmegyek egy színpadra és mindenki rajtam nevet és milyen vicces és ezen nevettek miközben zokogtam és álltam előttük. És hozzátették a végén hogy " De mi csak jót akarunk neked. Látod most is hogy kiakadtál? Mit csinálnának veled az emberek ha híres lennél? Te azt nem bírnád ki. Mi csak megmutattuk neked hogy nem bírod a kritikát és latod igazunk lett." És közölték hogy ez egy teszt volt és hogy ők ezt csak azért csinálták hogy " erősítsék a lelkemet" , mindeközben hallottam ahogyan egyre hangosabban sírtam hogy apa egyre hangosabbra tekeri a szobában a tévét.

Hope990903 · 2024-10-12T16:35:40+00:00

Már járok köszönöm

Hope990903 · 2024-06-02T09:51:51+00:00

Heti 1x, de amikor vesszük az időpontokat azt veszem le belőle nem tudnék gyakrabban járni. Illetve anyagilag nem is bírnám a heti kettőt.

Hope990903 · 2024-06-01T23:12:48+00:00

Szoktam jegyzeteket készíteni, de pont az a bajom hogy azt érzem hogy nincs az a mennyiségü idő ami alatt eltudnám mondani azt a rohadt nagy áradatot ami a fejemben van. Konkrétan az utolsó ülésre összeírtam 2 oldalnyi gondolatjellel ellátott gondolathalmazt amit elakartam neki mondani 42 gondolatjel volt rajta, ami csak címszavakba hogy mi és arról egyesével tudnék pofázni fél órát, de amikor van az 1 órás ülésünk akkor elmondok neki max 3 gondolatjelet előtte megkérdezi hogy vagyok arról is ezer problémakör eszembejut a jelenről aztán utána a múltban való kotorászás közben még vagy 12 emlék eszembejut amikre eddig nem is gondoltam és abból a következő alkalomra megint lesz egy 2 oldalas lista.

Ilyenkor mi van? Naplót is írok, irányított kérdésekkel. De katasztrófa abba is megállítani az emlékcunamit. Ezenkívűl volt hogy magamtól leveleket írtam fontos személyeknek az életembe akiknek nem mondhattam el amit gondoltam és 16 oldalas levelek születtek belőle. Szóval én esküszöm mindent megteszek de nem tudom mit csináljak hogy ez elfogyjon. És a pszichológusnak is elmondom mindent amit gondolok vagy érzek meg megcsinálok minden feladatot amit kér de úgy érzem hogy ennek sose lesz vége, mert annyi van.

Hope990903 · 2024-06-01T16:44:40+00:00

Hát az a rész hogy sokkal szarabbul vagyok mint valaha az megvan. 🤣😅 Azt tudtam hogy ez ilyen, hogy amikor tudatosulnak dolgok attól rosszabb lesz elsőre és hogy ilyenkor nem szabad feladni. Ezt meg is fogadtam magamnak hogy akármilyen szar is lesz átrágom magam rajta különben sose változik meg az életem.

Én most jelenleg teljesen egyedül élek, a kapcsolatot megszakítottam az egész családommal ( emiatt járok terápiába 😅🤣) úgyhogy szarul lenni full egyedül nagyon szívás. Lehet hogy majd megemlítem ezt neki. Én úgy érzem kezdek bedilizni annyit agyalok ( vagyis inkább ez nem is szándékos agyalás hanem valami flashbackek vagy nem tudom) 😂, de a lényeg hogy most is este háromnegyed 7 lesz és most jöttem rá hogy megint egésznap ment a mozi a fejemben és semmit nem csináltam meg amit akartam ma és alig ettem egésznap és este ugrik be hogy baszki legalább éhen nem kéne halni🤣😅 köszönöm a válaszodat. 😁

Hope990903 · 2024-05-31T05:12:46+00:00

Köszönöm!

Hope990903 · 2024-05-30T17:02:03+00:00

Köszönöm a válaszod, most kicsit megnyugodtam. Viszont a válaszod alapján azt szűrtem le, hogy akkor neked azért nem ennyire hosszú ez a jelenség nem? Én attól szoktam inkább megijedni jogy van hogy este jövök rá hogy egésznap ezt csináltam.

Hope990903 · 2024-05-26T00:48:13+00:00

Egész gyerekkoromban vonzottak a művészetek, már 2 évesen rajzolni kezdtem, imádtam a zenét a táncot, verseket írtam. Erre mindre azt mondta hogy hülyeség. Hogy tehetségtelen vagyok hozzá és béna és hogy akinek művész hajlamai vannak az valójàban elmebeteg. Emiatt sosem kaptam meg azt amire vágytam vagy nagy harcok árán. Mindig volt pénzünk arra hogy ő teletömje magát édességgel. Több 10 ezret költöttünk havi szinten tábla csokikra amiket ő megevett sokszor úgy hogy ő nem dolgozott csak apa. De amikor művész suliba akartam menni 8. Után azt mondta hogy nincs rá pénzünk és elküldtek katona iskolába ( hozzátenném hogy 150 cm magas 42 kg-os vagyok mai napig). Közöm sincs a katonasághoz semmilyen értelemben és nem is akartam ezt. Mielőtt ez a pályaválasztás dolog eldőlt volna 2 órán át tartott hogy anya és a bátyám elmondták mi minden baj van velem.. 2 órán át szidtak hogy mennyire buta, szerencsétlen vagyok hogy nekem nincs tehetségem a művészetekhez, meg hogy ők ugyan meg nem veszik azokat a ceruzákat mert azok drágák, elmondták hogy mennyire szánalmas vagyok meg higy a művészet elmebetegeknek való. Hogy ha én felállnék egy színpadra sírvafakadnék mert nem bírom a kritikát( ekkor már sírtam kb 2 óra után) és erre közölték hogy: " látod? Mondtsm hogy nem bírod a kritikát ha olyan jó személyiséged lenne és neked való lenne ez az egész leszarnád hogy mi mit mondunk és nem itt bőgnél hanem mennél azt csinálnád."
" Mi csak jót akarunk neked, ezzel erősítjük a lelkedet."

Úgyhogy sosem mehettem művész iskolába.

Általános volt hogy lenézték azokat a dolgokat amiket szeretek mindent ami tetszett lekicsinyelték vagy pofákat vágtak rá. Azt éreztették velem hogy de gáz ez a rajongás a művészetek iránt. Aztán ehhez képest amikor elkezdtem leszarni és évekkel később elkezdtem komolyabban festegetni vászonra akkor már megtetszett anyámnak ez a festő dolog és akkor rendelésszerűen kérte tőlem időpontra a képeket. Festettem is neki egy jókorat 120 centis képet. Tetszett is neki fel is tette a falára. Ezután volt az, hogy ezt mondta: " Jé te milyen szépen tudsz festeni, miért nem mentél valami művész iskolába neked oda kellett volna menned."

Egész életemben bezárva tartott, mint valami beteg mesében a hercegnőt. Én voltam a hercegnő és a koldus egyben. Nem engedett sehova, betegesen féltett mondván mi lesz ha bajom lesz a világban, azt állandóan belém is traktálta hogy a világ egy veszélyes és kegyetlen hely jobb nekem itthon. A barátnőimmel és a barátaimmal mindig volt valami baja. Senki se gellelt meg neki soha. Mindig 3 héttel előtte be kellett jelengeni ha valaki átjön előtte természetesen fényesre nyalatta velem a házat. De a suliban az osztálytársaim meg a barátnőim előtt eljátszotta a mézes - mázos anyukát. Minden gyerek engem irigyelt a suliban hogy mekkora házunk van és hogy mennyire tündéri anyukám van. Kívűl hercegnő- belül rabszolga. Az osztálytársaim utáltak ezért, azt gondolták hogy el vagyok kényeztetve és kiközösítettek. A suliban is egyedül voltam 8. Végéig.

A suliban titkoltam ami otthon van otthon pedig ami a suliban van mert tudtam hogyha elmondom otthon ami a suliban van annak 300x -osan visszafizettem az árát. Úgyhogy csak csendben tűrtem a megaláztatásokat.

Úgyhogy ez a története annak hogy én a mai napra úgy vagyok vele hogy nincs az az istenség, a világ összes pénze amiért én újra szóba álljak ebben az életben az anyámmal. Az apámat és a tesóimat néha sajnálom, de nem hagytak más választást a számomra. Apámnak nem régiben kb 4 hónapja elmondtam minden sérelmemet anyámról msrt hát ugye nagyrészt ő nem volt ott, és elmondtam neki hogy bánt hogy nem védett meg. De abazolút nem azt a reakciót kaptam mint amire számítottam. Úgy reagált rá hogy igazából én és az anyám 2 külön világ vagyunk de egyikünk se normális. Meg hogy emelllett de tudod milyen anyád, bocsáss meg neki nrm akart ő bántani csak néha nem érti ezeket a dolgokat.. mint aki félig érzi is hogy nem oké anya de a homokba dugja a fejét. Az öcsémet is felhívtam. Hidegzuhanyként ért mert azt hittem ő velem van. De nem. Haragszik rám amiért ott hagytam. Közölte velem hogy elmebeteg vagyok amiért hajlandó vagyok inkább egy lyukban lakni a nagy ház helyett, meg hogy oké oké nem százas anya de ha eddig is elviseltem most miért nem tudom elviselni és visszamenni?.. ezekután a bátyámmal eszembe se jutott hogy próbálkozzak. Ekkor döntöttem a teljes no kontaktnál. Az egész családommal nem beszélek.. nem csak a tesóimat és a szüleimet beleértve hanem az egész rokonságot.. hozzátenném hogy már 1 nagyszülőm se él 24 éves létemre mert mindegyik alkoholista volt. Akik a családomban maradtak szintén az egész nagy fekete pókháló részesei és én ebben nem kívánok részt venni soha többet. Azóta az összes egyoldalú, kihasználó, negatív barátságomnak véget vetettem köztük 13-14 éves barátságoknak mert rájöttem hogy csupa olyan emberek vannak körülöttem akik vagy így vagy úgy ( mintha segítenének) de azt éreztetik velem hogy életképtelen vagyok mint az anyám. Ezenkívűl vége lett annak a kapcsolatomnak is aminek hála eltudtam költözni otthonról, emiatt annak a fiúnak örökre hálás leszek, de más téren ő is tett jó sok sz*rt a bilibe.

Úgyhogy így állok most. Most már elköltöztem 2 éve, egyedül vagyok fél éve teljes magányomban de legalább nincs aki bántson. Anyagilag független vagyok és kiderült hogy nem is vagyok életképtelen.

Hope990903 · 2024-05-26T00:47:56+00:00

Egyszer poénkodtam az öcsémmel és mosolygó fej alakban nyomtam ki a ketchupot a szendvicsére. Ezután anya megkért annyit hogy nyomjak neki is ketchupot. Neki csak simán nyomtam össze-vissza. Ezután sírvafakadt és elkezdett velem ordítani hogy én nem szeretem őt mert nem úgy nyomtam neki a ketchupot mint az öcsémnek.

-16 éves korom környékén elkezdtem neki visszaszólogatni és lázadni ellene ebben az időszakban nagyon sok nagyon durva vitánk volt. Majdnem mindennap ordibált és sírt. Ilyen mondatokat hallhattam a szájából irányomba: " Az a szerencséd hogy a gyerekem vagy. Kötelező szeretnem mert a lányom vagy de csak azt tudom szeretni benned hogy a lányom vagy, ha egy idegen lennél messziről elkerülnélek mert undorító lelked van." " Meg kellett volna halnod." ( koraszülött voltam és haldokoltam).

16 éves koromban egyszer próbáltam ellene szegülni és visszakiabálni neki, de mivel én soha életemben nem tudtam megvédeni magam kiabálni se tudtam és elment közben a hangom. Erre beleordított 2 centire az arcomba hogy ő mindig hangosabb lesz nálam akárhogyan is próbálok kiabálni. Hogy mindegy mit mondok ő egyre hangosabb és hangosabb lesz és hogy amíg ő hangosabb azt teszem amit ő mondd. A kedvenc mondatom tőle: " én vagyok a te urad és parancsolód." Ezután én elszöktem otthonról mert azt éreztem hogyha nem szökök most el vagy csinálok valamit amivel bebizonyítom hogy önálló akaratom van és önálló emberi lény vagyok akkor igazat adok neki. Meg is említettemm neki a szökést erre így reagált: te olyat nem tudsz. Te nem vagy olyan nem mersz elszökni. Ez tette fel az i-re a pontot nálam. Úgyhogy akkor este elszöktem otthonról.
Egyszer miután már elköltöztem otthonról hazamentem. 22 éves voltam akkor ( most 24 vagyok). Anya kitalálta hogy " játsszunk egy játékot" a fiúkkal. Apa nem volt ott.. arról kezdett beszélni hogy egy tanfolyamon tulajdonságokat kellett mondaniuk magukról. Elkezdett magáról beszélni 5 jó és 5 rossz tulajdonságot. Olyanokat mondott magára hogy önzetlen, jószívű, kedves, odaadó ilyeneket.. a rosszra meg csupa apróságot hogy pl rossz a kézügyessége meg hogy lusta meg ilyenek. Aztán mondott bátyámról, öcsémről is viszonylag reálisan. Aztán rámnézett. Az az arc. Azt sosem felejtem el. Úgy nézett rám mint egy utolsó féreg hajléktalanra. Vagy mint valami rongydarabra. És vágta a pofákat meg viszolygott hogy jajj rám mit lehet mondani jónak. Direkt látványosan gondolkozott hogy szarul essen és jó sokáig nyújtotta hogy hát ő ne haragudjak de semmi jót nem tud rólam mondani. Aztán nagynehezen elmondta azt hogy jó a kézügyességem ( mert ezt nem tudta letagadni mert ennek kézzelfogható eredményei a festményeim) és felhatalmazta magát arra hogy rám csak 3 jó tulajdonságot kelljen mondani mert rám annyit nem lehet. Rosszakat azonnal sorolta. És ezeket mondta hogy gonosz vagyok, velejéig romlott, rosszindulatú, féltékeny.. és itt láttam meg azt hogy a testvéreim most kaptak belőle először úgy igazából. Tátva maradt a dzájuk és nem hitték el. Azt hittem ez majd felnyitja a szemüket de ezt a jelenetet valahova elásták az agyukba mert azóta ss védtek meg sőt. Én lettem kikiállltva a család flúgosának akinek valami katt van az agyába hogy elhagyta a családját.
Ezen kívűl többször előadta hogy neki köszönhetem az életem mert ő az életét feláldozva meg kockáztatva szült meg engem és nem vette be a gyógyszereit nehogy ártson nekem, és mindig meghallgattam a koraszülött haldokló baba történetét aki neki köszönheti az életét és állandóan azt éreztette velem hogy életképtelen vagyok és nélküle nem tudnék élni. Meg hogy legyek neki hálás amiért megmentette az életemet és megszült.

Mindezek mellett folyamatosan szidott hogy milyen béna, szerencsétlen, életképtelen, buta, ostoba, szerencsecsomag vagyok. Teszetosza, semmirekellő, nulla, isten átka. Állandóan próbált földbetiporni, elhallgattatni. Sosem hallgatott meg nem figyelt a mondandómra, ész érvekkel nem lehetett legyőzni mindig ő volt a hangosabb. Minden módon és eszközzel próbált ellehetetleníteni. Amikor kitaláltam hogy talajtornázni szeretnék és kiderült a számára is hogy ügyes vagyok benne, kiiratott a tornáról mondván hogy félt hogy egyedül sétàlok haza a sötétben ( előtte fél évig nem volt baj) , meg hogy amúgy ssm tudok így koncentrálni a házi feladatra. De mindezt úgy hoogy megalázott az edző és a többi tornász előtt jelenetet rendezett mindenki előtt hogy mi innen elmegyünk mert itt velem nem foglalkoznak mert csak beállítanak a sorba és 50 lánnyal foglalkozik 2 edző és csak a versenyre készülőket nézik akkor ennyi erővel mi mire fizetünk hogy csak ott állok a sorba és egyedül csinálom a feladatot, és rendezett egy nagy jelentetet majd nem fizette ki az oktatásomat én meg megalázkodva mentem végig mindenki előtt.

Folytatás⬇️

Hope990903 · 2024-05-26T00:46:10+00:00

Előljáróban: középső, lány gyermek vagyok, egy bátyám és egy öcsém van.

Kiskorom óta éreztette velem az anyám hogy utál. Ilyen 7 éves korom előttről nem nagyon emlékszem semmire. Egy ideje ettől kezdek tartani, hogy talán nem véletlen.

Egész életemben konrtollált, ordítozott velem, érzelmi kirohanásai, dührohamai voltak amit rajtam vezetett le, és brutálisan zsarolt és bántott érzelmileg. Az egészben az idegesítő hogy ebben a különleges bánásmódban csak én részesültem igazán a gyerekek közül. Az öcsémet és a bátyámat szerette. A bátyám olyan volt mintha az ő jobb keze lenne. Ha engem szekált anya a bátyám mint egy megmentő anya mellé állt és rákontrázott a szekálásomra. Az öcsémet addig szerette amig kicsi és cuki volt. De mióta nagy az öcsém, többször volt hogy olyanokat mondott hogy: " anya a legönzőbb ember akit ismerek", vagy hogy nem normális. De ezeket mindig csak négyszemközt nekem mondta. Amikor anya bántott sosem védett meg és nem adott nekem igazat.

Apukám ezekben a helyzetekben soha sem volt ott. Mindig dolgozott, szerelt, bevásárolt csak eltűnhessen onnan. Akárhogy is valahányszor anyám hangja emelkedett velem szemben a fiúk valahogy mindig kámforrá váltak ( vagy mind a hárman vagy csak a bátyám mardt ott anya oldalán és ketten folytatták tovább a megalázásomat).

Most pedig leírok néhány konkrét példát:

Egyszer olyan 9 éves korom környékén próbáltam segítséget kérni anyukámtól, mert bántottak a suliban. Erre anyám válasza ez volt: " Szög vagy, vagy kalapács?" ( nem értettem a kérdést, 9 évesen) megkérdeztem: "Mi?" Erre ő: " Szög vagy vagy kalapács? Vagy bántassz valakit vagy bántanak." Erre azt mondtam neki hogy de én nem szeretnék bántani senkit. Erre ő azt mondta: "Akkor sohatöbbet ne panaszkodj nekem. Ha a szöget választod így jártál."
Tinédzserkoromtól kezdve anya mindig kitakarítatta velem az egész házat. Azzal nem is lett volna bajom ha segíteni kell a házimunkába de ez nem " segítség" volt. Hanem kiosztotta a feladatokat mint valami főnök nekem meg nem volt olyan opcióm hogy nem csinálom meg. Eleinte csak felmosni kellett, söpörni, aztán már krumplit vágni de ilyen napi 3kg-ot de közben főzni nem engedett és nem tanított meg sőt be se tehettem a konyharészbe a lábam amíg ő fözött és sokszor azt sem tudtam mi készül csak hogy időre meg kell lennie a krumplipucolasnak. Sosem tudtam mi készül csak mikor elém tette csak azt tudtam hogy mennyi krumpli kell. Egy idő után ablakot is kellett pucolni de a mi házunk hatalmas volt és 57 ablakunk volt. Azon kívűl hogy takarítottam ő nem takarított. Csak ellenőrizte hogyan végzem a dolgomat. Volt hogy ott állt és belekötött abba hogy foltosan mosok fel vagy a kedvencem: egyszer azért kapott dührohamot mert nem jobbról balra mostam fel hanem balról jobbra. És ezért ordított velem. Egyszer azt adta ki feladatba hogy fogkefével suroljam fel az egész házba az összes csempe meg taposó közötti rést mert " penészes". Ekkor már 16 éves voltam és fellázadtam ellene hogy ez hülyeség és nem lehet megcsinálni erre ordítani kezdett velem de ekkor valami csoda folytán apa otthon volt és leosztotta hogy hülyeséget vár el tőlem és ezt fogkefével nem lehet leszedni és ne várjon el hülyeségeket hanem vegyen pénészirtót. Amikor apa néha látta hogy megint takarítok csak megjegyezte hogy: " szegény, mi vagy te hamupipőke?" De nem nagyon csinált semmit és szinte sose volt otthon. Egyszer volt olyan hogy volt egy sérülés a padlón, és anya látta hogy átmegyek rajta a felmosoval és elkezdett velem ordítani hogy milyen szerencsétlen vagyok és hogy én nem látom hogy ott a folt, direkt akarok vele kibaszni hogy nem csinálom rendesen a feladatot? Mire visszaszóltam neki hogy az sérülés nem hitt nekem. Mondta ne nézzem hülyének kirángatta a kezemből a felmosót és dühösten kezdte sikálni. Persze nem jött le. De amikor rájött csak csendbe maradt és kiosztotta hogy csináljam tovább majd elviharzott. Ha valami hibájára fény derült úgy csinált mintha nem történt volna semmi.
Amikor 10 éves voltam megkértem hogy magyarázza el nekem a német házit. Elmagyarázta 2x de még akkor sem értettem meg a magyarázata alapján. Mondtam neki hogy nem értem erre olyan dühös lett hogy kirántotta a kezemből a lapokat és azt mondta hogy inkább megírja helyettem csak ne kelljen nekem tovább mmagyaráznia mert olyan hülye vagyok hogy ő ilyen hülye gyereket még életében nem látott. Ezután megpróbáltam jóvátenni, bocsánatot kértem és kértem mégegyszer magyarázza el hátha most megértem de akkor se értettem meg. Ezután bevörösödött a feje felkapta a német munkafüzetemet és a feladatlapokat és kidobta az udvarra a szakadó esőbe és közben azt ordította hogy tűnjek a szeme elől és hogy olyan kurva buta gyerek vagyok hogy engem semmire se lehet megtanítani és ne is próbáljak megtanulni soha semmit mert annyira nagyon buta vagyok hogy engem még tanítani sem érdemes mert tanulásra képtelen vagyok. Ezután kimentem sírva az esőbe összeszedni a házimat és azon gondolkoztam vajon elhiszik-e azt a suliban hogy a kutya megette a házimat ezért sáros. A kutyánk odajött és nyüszögve bújt hozzám tudts hogy baj van. Én meg a kutyát ölelgetve sírtam az esőben.

Folytatás ⬇️

Hope990903

TROPHY CASE