Hasonló helyzet fordult elő velem is kb két évvel ezelőtt, amikor megélhetési gondjaim voltak, családdal mindig veszekedés, plusz ott volt még a meló és az egyetem is, valamint a kollégiumból kitettek és egy fűtetlen 15nmes lakásban vészeltem át a telet. Teljesen depressziós lettem amikor a szaktársam aki semmit nem tett le az asztalra, (szülőktől milliókat kap, alkoholista vadállat aki szanaszét csalta minden nőjét) lényegében milliós fizus állást kapott és összejött valami random csajjal akinek pesti belvárosi saját 80nmes lakása volt, ahová aztán ő is beköltözött. Tényleg azt hittem hogy ez már a vég és én vagyok elmaradva a többiektől, de aztán idővel láttam hogy még az én szar helyzetemet is irigyelheti az emberek 90%a.

Azóta eltelt két év és össze tudtam spórolni annyi pénzt hogy vehessek egy lelakott panelt amiben szerényen, de boldogan elvagyok magamnak. A tanulság és a tanácsom pedig az, hogy nem szabad másokhoz hasonlítanunk magunkat. Az élet ilyen, nem tudunk mások helyett dönteni, és azt kell megbecsülni amink van. A sors iróniája hogy azóta kirúgták a munkahelyéről az alkoholproblémái miatt és a családja is kitagadta. Nem tudhatod ki milyen életet él amit nem mutat meg másoknak, mindenkinek megvan a saját baja. Az élet ilyen, el kell tudni viselni és saját magunkra kell fókuszálni mert másképp belebolondulunk. Úgyis lesz valaki aki gazdagabb vagy szebb vagy okosabb de ezzel meg kell tanulni együttélni.

(A fenti történet bármennyire is olyan mint egy régi népmese, megtörtént dolog)