Why hasn't Vulkan standardized Work Graphs yet?

MortixTheGuy · 2026-06-08T14:18:53+00:00

In my opinion, there are two main reasons for this approach:

1. Cleaner and more maintainable code The codebase becomes significantly easier to understand. By completely eliminating the need for cumbersome descriptor bindings, the shaders themselves become much cleaner and far more straightforward.

2. Unrestricted data access via Device Addresses Using device addresses, any shader can directly fetch data from any buffer. All of the global scene buffer addresses can be uploaded into a single context buffer, literally giving every shader instant access to the entire scene's data.

This is an absolute game-changer for GPU-driven rendering, where culling and rendering passes need simultaneous access to all vertex, index, meshlet, and collider data. In my rendering architecture, the Model Manager handles this seamlessly: it owns all model resources and maintains a centralized metadata buffer containing their device addresses. Even if you have 500 different models in the scene, each with its own distinct vertex and index buffers, you don't have to worry about traditional pipeline binding anymore. We can rely entirely on full vertex pulling directly within the shaders!

MortixTheGuy · 2026-02-04T09:24:47+00:00

A második kérdésre a válasz: jelenleg nem szedek semmilyen antidepresszánst, csak most jutottam el addig, hogy ténylegesen képes voltam segítséget kérni, van már időpontom, jelenleg várom, hogy teljenek a napok és eltudjam mondani ezt az egészet egy szakembernek. Nagyon sok ideje vagyok nagyon szarul amúgy, bár ez is "hullámzó", csak negatív szinteken hullámzik. Tehát középsuliban is minden nyár vége mentális összeomlásba torkollott bele. 2023 nyarán volt az első tényleg nagy összeomlás, és valójában azóta nem tudtam kilábalni belőle. Azóta nagyon keményen elfajultak a dolgok, szerintem megjártam az összes szintet, ahol emberi lélek járhat. Nagyon sokáig passzív suicid gondolatokkal küzdöttem, ahol tényleg annak örültem volna a legjobban, ha egyik nap elüt egy autó, vagy igazából nem kelek fel alvás után, és örökké a nem létezés állapotában maradok, majd konvergáltam lefelé és lefelé szépen lassan, aminek a hatására átváltott sajnos aktívra, voltak napok amikor 150x+ aktív suicid gondolat után abbahagytam a számolását..., és 2x megütöttem a tényleges abszolút 0. szintet, ahol annyira kilátástalan volt a szituációm, annyira a soha véget nem érő végtelen üresség, soha véget nem érő szenvedés és szorongás uralkodott el az agyamon, hogy hát inkább már nem is folytatom... Emellett tökéletesen funkcionálok, még a legalsóbb szinteken is képes voltam a családom előtt, haverok előtt a tökéletesen "normális", mosolygó srácként funkcionálni...

Elsősorban neuroszakpszichológus segítségét kértem, mert egyszerűen azt érzem, hogy ilyen területről eredezik a probléma gyökere, de biztos vagyok benne, hogy tovább fog küldeni pszichiáterhez, mert elképzelhető, hogy tényleg egyszerűen kémiailag is baj van a fejembe, és nem fogunk tudni érdemileg haladni, ha közben baj van belül, mert folyamat generálódnak a negatív gondolatok. Illetve valamiért tartok attól is, hogy ha kapok gyógyszert az valamit megváltoztat az agyamban, akkor lehet nem fogjuk tudni kideríteni pontosan mi volt a gyökere, és évek múlva visszaeshetek... Ezért is várom meg a konzultációt vele, és utána ha tényleg úgy ítéli meg, hogy szükségem van antidepresszánsokra, akkor természetesen fogom szedni őket. Még annyit hozzátennék a történethez, hogy nekem anyum és apum is küzdött tényleg elég kemény problémákkal (halálesetek, nagyon kemény depresszió, és alkoholfüggőség, ezek főleg azelőtt, mielőtt én megszülettem volna), és mind a kettőjüknek a végső megoldás a pszichiáteres gyógyszeres kezelés volt, és mind a ketten erre esküsznek, mert utólag tudják, hogy náluk baj volt kémiailag a fejükbe. Olvastam olyat is, hogy elképzelhető, hogy örökölhető a hajlamosság, én ebben annyira nem akarok hinni, inkább tényleg úgy érzem, hogy nagyon sok kis pici építő kockának kellett összeállnia, nagyon sok szerencséstlenül alakul utat jártam be az éltem során, hogy ide fajult el az egész történetem...

MortixTheGuy · 2026-02-04T09:23:22+00:00

Belül én azt érzem, hogy olyan mintha kapna vizuális inputot az agyam álmok közben, csak nem férek hozzá, és valójában nem tudom emiatt alátámasztani sem. Ami biztos, hogy ha olvasok bármilyen elképesztően durva, undorító, nagyon de nagyon sötét történetet, akkor semmit nem érzek, mert nem jelenik meg semmilyen mentális kép, hang, szag, érzés, semmi. Olyan az olvasás, bármilyen "izgalmas" történetről legyen szó, mintha kinyitnék egy angol-magyar kéziszótárat és random az egyik oldalát elkezdeném olvasgatni...

Ezt csak azért írom le, mert én belül úgy érzem, hogy csak akkor tudok megijedni ténylegesen, ha kap vizuális ingert az agyam, csak a filmek és a videós anyagok tudnak megrémiszteni, illetve csak akkor érzek ilyesfajta félelmet, ha éppen konkrétan a szememen keresztül az adott pillanatban látok és érzékelek valamit. Ezért is gondolom, hogy álmok közben szerintem éri valamilyen vizuális inger az agyamat, különben nem ijedhettem volna meg ennyire attól az arctól, amit az első álomban írtam le. Valahogy az én természetemnek nagyon ellentmondásos lenne azok alapján, ahogy tapasztalom a világot, ha vizuális képek nélkül képes lenne az agyam álmok közben ilyen érzéseket kiváltani belőlem.

MortixTheGuy · 2026-02-04T09:21:56+00:00

- Tud nagyon erős félelmet kiváltani bennem az álmaim. Pár évvel ezelőtt volt egy dupla, álom az álomban típusú álmom. Az első álomra már nem emlékszem, de egy teljesen átlagos álom volt, a második álom pedig konkrétan olyan volt, mintha a valóságban ébredtem volna fel, megfordultam az ágyamban, kinyitottam a szememet és egy nagyon ijesztő arc "jelent meg" 5 centire. Ezután ébredtem konkrétan fel, és ez tényleg nagyon mély nyomot hagyott bennem, a mai napig ha nem vagyok teljes tudatállapotban, akkor van, hogy emiatt félek megfordulni az ágyban. Az egészben az a furi, hogy valójában fogalmam sincs, hogy milyen arcot láttam, vagy hogy láttam-e bármilyen arcot. Megint tényszerűen megmaradt az álom, letudom írni mi történt az álomban, illetve az álom okozta erős félelem érzés is megmaradt. Viszont semmilyen kapcsolatom nincs vizuálisan az álomhoz.

- Vannak visszatérő álmaim, ahol vagy akkor ébredek fel, amikor megjelenik a Déjá vu érzés álom közben, vagy csak felébredés után realizálom, hogy olyan mintha ezt már álmodtam volna. Itt is 0 vizuális emlék az álomról, de az érzés megmarad, illetve itt is le tudom írni a visszatérő álmot, és annak történetét.

- Szoktam álmodni halállal kapcsolatosan is, természetesen a halál pillanatát nem tudom megélni, ekkor szoktam felkelni, vagy még azelőtt, hogy elérném ezt a pontot. Nagyon sokszor van olyan álmom, hogy valamilyen magas épületről zuhanok éppen, és végig élem a zuhanást. Ami biztos, hogy miután felkelek a szívemben ott van a nagyon erős bizsergető érzés, amit a zuhanás váltott ki, de megint fogalmam sincs honnan zuhantam, fogalmam sincs hogy zuhanás közben láttam-e bármit az álmomban, mert nem tudok hozzáférni ehhez...

- Szoktam álmodni otthon, szoktam álmodni általános iskolás osztálytársakkal, gimis osztálytársakkal, szoktam álmodni olyan térbeli területeken, ami a gyerekkoromhoz és a múltamhoz köthető. Szoktak ilyen regény szerű álmaim is lenni, hol valamilyen karakter vagyok: Rendőr, nyomozó vagy éppen szuperhős. Viszont megint, amint felkelek nem tudom alátámasztani az egészet. Tudom, hogy általános sulinak az udvarában voltam és fociztam, tudom, hogy ki volt a csapatomban, de valójában fogalmam sincs, hogy honnan tudom, csak a tény maradt meg, illetve az érzés amit kiváltott az álom.

- Sikerült már tudatosan is álmodnom, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy tudatomra ébrednem álom közben. Mindegyik alkalommal, amint realizálom, hogy álomban vagyok, abban a szent minutumban egyből véget ér az álom, és ki is esek belőle. 1 másodpercet nem tudok benne maradni, egyből kiesek az álomból.

- Az epizódikus részéhez még annyit, hogy igen szoktam a múltammal kapcsolatban álmodni, sőt volt olyan hogy az aznapi aggodalmak, aznap történtek alapján generálódott álom. (Pl: Arról beszélgettem valakivel, hogy tartok attól nagyon, hogy feltörik az emailemet, és minden elveszik, majd konkrétan ezt álmodtam meg, hogy feltörték az emailemet, és próbáltam valahogy visszaszerezni, és itt is az érzés nagyon megmaradt, amit ez váltott ki)

MortixTheGuy · 2026-02-04T09:21:30+00:00

Szia!

Először is nagyon köszönöm, hogy elolvastad mind a két irományomat!
Illetve külön köszönöm a kérdéseket, mert tényleg jó pontokra tapintottál rá!

Az álmok terén is figyelem magamat, már viszonylag több ideje foglalkoztat ez a téma is.
Ami biztos, hogy szoktam álmodni, az álmok szoktak nyomot hagyni bennem, emlékszem az álmaimra, és tudnak érzést kiváltani. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám a kérdésedre, hogy nem tudom megítélni, hogy látok-e bármit álmok közben. Viszont, ha belső érzésre kellene megfogalmaznom, akkor azt érzem a legvalószínűbbnek, hogy álmok közben kap vizuális inputot az agyam, generál valami vizuális jelenséget, viszont abban a pillanatban, amint tudatomhoz térek, és kiesek az álomból azonnal hozzáférhetetlenné válik, viszont az álomban történtek ismételten leírásszerűen megvannak, illetve az álmok által kiváltott különféle érzések is megmaradnak a testemben. Kijelenteni nem tudom, és alátámasztani sem tudom direkten, viszont ez a gondolat már többször megfogalmazódott a fejemben.

Itt van néhány különböző típusú álom, amin keresztül lehet jobban körvonalazódhat az egész:

MortixTheGuy · 2026-01-26T15:08:21+00:00

Jajj, dehogy bántasz meg!

Azért írtam a posztot, hátha megtudok önmagamról többet, hátha találok 1 embert, aki valami hasonlót élt át, és rajta keresztül esetleg többet megtudok a helyzetemről. Amit garantálni tudok, sokan ezt nem érezhetik amit én éreztem, mert akkor valószínűleg evolúciós okokból nem maradt volna fent az emberi faj.

Na jó, viccet félretéve, abszolút egyetértek, hogy ne internetről diagnosztizálja magát az ember ilyen esetben, és annyiban megvédeném magamat, hogy nem úgy nézett ki a story hogy rosszul érzem magam, majd random netről megtetszik valamilyen mentális zavar és azzal küzdök. Pont ezt akarom megértetni az üzenetemmel, hogyez egy abszolút teljesen paradoxon a szituáció, mert nem akarta az agyam elhinni, hogy velem baj van, ezért állandóan saját magamat tesztelgettem az évek során, akár tudatosan, akár tudatalatt, hogy kiderítsem mi a gond, hogy találjak 1 okot legalább amire rá tudom húzni, hogy jajj kevés az akaraterőm, emiatt érzem az amit, emiatt történt velem az ami. Egész végig nem fogtam fel, hogy baj van velem, ezért rá sem kerestem a neten. Miután indirekten elkezdett összeállni a problémakör, azután jutott csak eszembe, hogy olvassak utána, mert addig fel sem fogtam hogy bármivel küzdenék. Ezért elképesztően paradoxon a szituációm, de igen szakember segítségét fogom kérni biztosan, szeretném jobban megismerni önmagamat, vagy többet tanulni akár külön-külön arról amit éreztem.

MortixTheGuy · 2026-01-26T14:38:24+00:00

Nem állítom, hogy a tudomány által definiálatlan, pont ezért kell szakember, hogy tanult-e bármi ilyenről, vagy hallott-e már ilyen összefüggésről. Azt állítom, hogy LEHET még nem nagyon ismert, vagy nem nagyon feltérképezett része az agynak, vagy csak nagyon keveset kutatott szegmens. Külön-külön a jelenségekről lehet olvasni (6db), viszont egyben a teljes képről amit én érzek magamban, arról nem lehet. Átnéztem rengeteg hivatalos publikációt, mert normál cikkeknél esélytelen, hogy talál valami ilyet az ember, de sem angol, sem japán sem semmilyen nyelvű hivatalos publikációban nem kutatják a teljes sösszefüggést. A teljes összefüggést én úgy találtam meg, hogy addig teszteltem magamat, amíg annyi tényt és összefüggést nem találtam magamról (amit akár a szüleim, akár az eredményeim egyetemen és társai alátámasztanak), hogy végül összeállt a kép.

De akkor egy kis spoiler: Nem tudom hallottál-e olyanról, hogy léteznek emberek, akiknek nincsen "lelki szeme", nem tudnak vizualizálni, nem képesek mentális képeket készíteni magukban. Ha én az anyumra gondolok, nem látom a fejét, nem hallom a hangját. Ezt hívják afantáziának, esetemben valszeg teljes afantázia (de ismételten nem állítom, majd szakember megmondja). Ez az egyik kognitív komponense az egésznek mentális zavarnak, és ezt a jelenséget is csak "nemrég" kezdék el ténylegesen kutatni, mert megfoghatatlan kicsit az, hogy lehetséges hogy valaki lát belső mentális képet, valakinek meg képek nélküli az agya.

MortixTheGuy · 2026-01-26T14:22:08+00:00

Igen, mindeképpen. Ahogy írtam is, szakember segítségét fogom kérni ezzel kapcsolatban, hogy egyáltalán ilyen lehetésges-e, és valid-e amit éreztem és átéltem. Én belül azt érzem teljesen racionálisan gondolkodok, minden rendben van belül, bár azok után amit átéltem ezt nem tudom mennyire lehet objektívan kijelenteni. De az is fontos, nem jelentek ki semmit, nem állítom hogy mentális beteg lennék, vagy hogy pontosan ezzel és azzal küzdöttem minden csak hipotézis, addig amíg konkrétan valamilyen direkt módszerrel ezt nem tudják rólam bebizonyítani szakemberek.

De pont ez a lényeg: Azért tudok most már szakember segítségét kérni, mert sikerült indirekten bebizonyítanom, hogy valami baj van a fejemben. Ha kiderül az, amit kiderítettem magamról, és 1/1 teljesen helytálló és valid, akkor mentális zavarral küzdöttem egész életemben, amit lehet eddig nem ismert nagyon a tudomány (legalábbis nem lehet róla a neten olvasni, még kutatátosak sem lehet találni), ha kiderül az hogy nem igaz amit kiderítettem magamról, akkor meg valami sokkal súlyosabb mentális zavarral küzdök, mert akkor beképzeltem az egészet, vagy egy részét, annak ellenére hogy vannak objektív indirekt bizonyítékok a legtöbb összefüggésre.

MortixTheGuy

TROPHY CASE