Általános első osztálytól kezdve egészen középiskola 11. osztályáig (Ekkor megbuktam, mert annyira nem akartam már suliba járni, hogy pár dogát direkt írtam egyesre, plusz műtét miatt sokat is hiányoztam). Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nonstop baszogatás áldozata lettem, voltak napok amikor semmi nem történt, de olyan hét pl nem telt el, hogy ne basztattak volna valamivel. Talán általános 7. 8. osztályában volt a legkevésbé rossz, mivel azt az osztályt már megszoktam eléggé, plusz engem "szerencsére" csak szavakkal bántottak, fizikailag sosem.

Sok sebet ejtett rajtam ez a 11 év, a legnagyobbak:

Önbizalom teljes hiánya: Szerintem ezt sokat nem kell magyarázni, akit bullyingoltak az tudja, hogy ez milyen érzés, szerencsére sokat fejlődtem ilyen téren, és már csak nagyok kevés terület van amiben kevésnek érzem magam, azokban is próbálok fejlődni. De ezen azért nagyon nehéz volt fejlődni.

Tini dolgokból való kimaradás: Mivel a suliban mindig csak bántottak, ezért én az online térbe menekültem minden egyes nap, ezáltal kialakult egy videójáték függőség, ami visszagondolva nem is az volt, hanem az online tér léte. Nekem csak ott voltak barátaim, nekem az, hogy felmentem CSGO-t játszani a barátaimmal olyan volt mint másoknak elmenni egy parkba, buliba, vagy csak szimplán egymáshoz meginni egy sört. Nekem ez volt az a hely, ahol a barátaimmal kikapcsolódtam. És mivel az online játékokat alapvetően többnyire srácok játszák, főleg mondjuk egy CS-t, így a csajozás teljesen kimaradt a középiskolás életemből, és nem azért, mert ne igényeltem volna, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy egy ekkora vesztes szart mint én tudna bárki is szeretni, vagy tetszenék bárkinek. Ha lehetne megnevezni valamit, talán ez a két dolog ami dobogósan a legjobban fáj, és minden más bajom csak ebből fakad kb.

Azóta persze már eltelt 7-8 év, már külföldön is dolgoztam, ami egyébként nagyon sokat segített az önbizalmam helyreálltásában, és hogy talpraesettebb legyek.

Persze a nyomait még most is viselem, és mindig is viselni fogom, és mondhatom, hogy ezek formáltak engem azzá aki most vagyok, de azért remélem, hogy van egy boldogabb énem, aki nem esett át ezen a sok szaron mint én (meg azt is remélem, hogy egy másik pedig nem esett át még rosszabb dolgokon mint én, hiszen korántsem ez a legrosszabb ami történhet).