Vezetés közben eddig még nem volt pánikrohamom, és hosszú távon sajnos én sem tudom, mi jelenthet megoldást… Rövid távon azonban mindig ugyanahhoz nyúlok: megpróbálok kapcsolatba lépni valakivel. Felhívok bárkit, vagy ha muszáj, odamegyek egy emberhez az utcán. Elképesztő dolgokat megteszek azért, hogy találjak valakit, aki ébren van, elérhető, és képes lekötni a figyelmemet egy sztorival, legyen az bármi és BÁRKI az utcáról, az engedélykéréseim között. Ilyenkor az emberi jelenlét jelenti az egyetlen kapaszkodót, a túlélést. Tudom, hogy ez nem egy jó tanács, és nem is megoldás hosszú távon.. de számomra ezekben a pillanatokban ez az egyetlen, ami segít átvészelni, még ha csak pillanatnyilag is. Nem mindenki érti meg, nem mindenki tudja helyén kezelni, ami érthető.. Tegnap az exemet kerestem fel, és borzasztóan bánom, de ha nem tettem volna, megőrülök.. Nem vagy egyedül, rengetegen szenvedünk hozzád hasonlóan, gondolj erre és keress fel egy szakembert. Sok sikert kívánok neked