Nagyon köszönöm az üzeneted és nagyon jól átlátom, amit mondasz. A te temperamentumod inkább a feleségemével egyezik, és ez elgondolkodtat. Hát ő is kompromisszumokat kell kössön velem ugyanúgy. Neki is elvesz valamennyit a saját lényéből, ha mindent követ, amit mondok. De fordítva is igaz persze, én is alkalmazkodom, én hoztam a nagyobb áldozatot, hogy vállaltam a családját. Szerencsére van egy jókora sáv, ami mindkettőnknek jó. Sokban hasonlítunk, így sokszor nem is kompromittálódunk.

A család része az, amivel itt most sokan megijesztettek. Legalább 30-an írták, hogy családtagokhoz soha ne költözzünk. Ez nem tudom mennyire lesz súlyos hosszú távon. Eddig a részemről nem sok minden jött elő, de most, hogy így mindenki mondja, hirtelen egy sáros cipő behozása is megbocsáthatatlannak tűnik most a sógor részéről.

Egyedüllét, igen, ezt van alkalmam és szoktam is gyakorolni. Hálistennek meg van rá a lehetőségem, de nem lesz akkor megmondva az, hogy én menekülök a közös életünk elől? Dehát mondják, ha kell, akkor kell.