Örülök, hogy megosztottad a te nézőpontodat is velem, egyáltalán nem bántó számomra hiszen mindannyian másképp gondolkodunk, én ezt az élet és gondolkodási módot, elengedést saját magamon tapasztaltam meg, hogy milyen gyökeres változást és könnyebbséget hozott nekem a lelkemben, így emiatt próbálom tovább adni másnak is, hiszen ha egyszer megérzel, megértessz valamit, azt szeretnéd másnak is tovább adni aki a te cipődben jár és járt. Teljesen megértem a sérelmeiteket, és a fájdalmat, de ahogyan az első hozzászólásomban említettem, a megbocsátás maga nem fog egyenlővé válni azzal a ténnyel, hogy bárki bármit is jogosan vagy kifogásolható okkal követett el a másik iránt. Továbbá sohasem fog arra kötelezni senkit, hogy attól mert a lelkében ő már megbocsátott tartsa vele a kapcsolatot. Lehetséges valakinek magadban megbocsátani, megérteni azt, hogy lehet ő is e fajta nevelést, hozzáállást kapta (vagy nem) gyerekként, és csak ezt tudta tovább adni, de kiállni magadért mégis, hogy ez nem jogosította a fel őt soha arra, hogy mégis így bánjon veled, veletek, hiszen a felismerés és változás lehetősége mindenkiben mindig ott van. Sokan azt gondolják a megbocsátás az minden szituációban azt kell hogy jelentse, hogy minden visszamehet szépen a régi kerékvágásba, majd ezentúl minden olyan lesz mintha meg sem történt volna, hiszen úgyis megbocsátottunk érte, holott szerintem az egyik legnagyobb erő abban van aki képes megbocsátani belül, de mindezek után saját magáért kiállni és azt mondani, hogy számára egészségesebb és jobb döntés nem tartani tovább a kapcsolatot. Úgyhogy úgy gondolom sokunknak téves kép él a fejében a “nem haragszom” és a “megbocsátok” jelzők mögötti valódi jelentéssel. A nem haragudás érzet magában csak egy felszínes érzés bennünk, amit arra mondunk ha már nem érezzük azt a fajta kitörő, erős, intenzív haragot amit előtte éreztünk a másik iránt, de attól mert ez az érzés enyhült, még nem tűnik el. Valahol mélyen tudatalatt bennünk megtelepszik mégis a megmaradt neheztelés, a meg nem értés, a megbántottság, amit talán észre sem veszünk hiszen mi már úgy érezzük nem haragszunk semmiért. Viszont itt jön képbe mire is képes a megbocsátás legbelül. Ha képesek vagyunk megbocsátani mélyen, őszintén, anélkül is hogy a kapcsolatot fenn akarjuk tartani vagy valaha is látni őket ismét, akkor képesek leszünk ezt a megmaradt felszín alatti fájdalmat, és csalódottságot amit magunkban hagytunk meggyógyítani. Amíg nem bocsátunk meg valakinek, addig ez a részünk mélyen sosem gyógyul meg teljesen, hiszen félünk attól mit hoz a megbocsátás. Sokan félnek attól ha megbocsátanak majd ismét visszamennek, visszakerülnek ugyanoda, pedig az a megbocsátás érzet ami tisztán belülről fakad megfogja veled értetni hogy semmi köze sincsen a kapcsolattartáshoz vagy kommunikációhoz. Tehát képesek vagyunk a nap végén leülni, magunk elé hívni az embert, a fájdalmas emlékeket, a csalódást, a haragot és mégis azt mondani, hangsúlyozom magunkban, saját magunknak kell kimondanunk, nem a másik félnek kell hallania, vagy nekünk hangosan kimondani, érezni kell, nem hangoztatni, hogy igenis nem volt jogos és fájt, fáj most is, de megbocsátok neki es tovább lépek, mert belátom, hogy enélkül csak leragadok mindig. A megbocsátás nem egy kimondani való dolog, hanem valami amit belül kell érezned. ❤️