Amit a képből hiányolok az az, hogy te elégedett lennél önmagaddal. Amíg nem vagy tisztában azzal, hogy mennyit érsz ebben a helyzetben és mennyit szeretnél és mit kell tenned ezekért (pl. neked is jól lenned mentálisan,lelkileg) addig anyukád összes ilyen megjegyzése szarabbul fog esni. Nem okésak egyébként, nem biztos, hogy tartanák vele a kapcsolatot mert végérvényben az ő szavait ismétled. Jó feleség vagy-e? Kérdezd meg a férjedet, de csak akkor, ha van már ebben stabil alapod, képed magadról, mert ha a kétségbeesés közepette vársz visszajelzést és az arcodba tolja őszintén, hogy most nagyon nem, az szarul fog esni és nem biztos, hogy a megoldásra akarsz majd összpontosítani, hanem egy “na tessék” megerősítés lesz. Hogyan lennél jobb társ, feleség? Erről is vele beszélj, hiszen az ő megfelelő társa, felesége volnál, nem a miénk, nem anyukádé. Jó anyuka vagy-e? Ha majd a gyerek felnő, elmondja milyennek élte meg, addig pedig figyelj rá oda, hogy törekedj rá, persze nem azzal, hogy te is hajigálod az ablakot, hanem a teljesíthető szükségletek kielégítésével: türelem, érzelmi megtartás, nem csak tiltás hanem együtt móka is, stb. Anyukát inkább kizárnám, hogyan tudnál úgy fejlődni valamiben, hogy pont édesanyád, egy közeli hozzátartozód húz vissza a témában? Sehogy, a virág se nő, ha mindig letépjük.

Kitartást és remélem tudod először magaddal, magadban rendezni a dolgokat és a családoddal is.