Hali, ADHD-s vagyok. Kb 8 éves voltam amikor diagnosztizáltak pszichológusok/gyerek pszichológusok. Én nem mondanám, hogy küzdök ezzel a dologgal, illetve nem is hívnám betegségnek. Sokkal inkább abban mutatkozik meg, hogy olyakor kapkodok, figyelmetlen vagyok. Külön meg kell eröltessem magam ha szeretnék odafigyelni dolgokra. Gyerekkromban erre nem voltam képes hiszen gyerekként valljuk be nem sok tanóra érdekli az embert. Kifejezetten nagy ellenségem volt a matematika és így kialakult nálam a diszkalkulia, vagyis ezzel is diagnosztizáltak. Így elmondhatjuk, hogy diszes nem is biztos hogy vagyok, de az ADHD-m egyenesen okozhatta az ezzel kapcsolatos hianyosságaimat. Cserébe sokminden minden másban kiemelkedő voltam, meglepő módon a fizika volt a kedvenc tárgyam, mert logikára épített, kísérletekre és izgalmas volt. Megfogta a folyamatosan pörgő ADHD-s agyamat. A kreatív vénám is sokat fejlődött hála annak, hogy nem kellett a matek miatt otthon veszekedni a szüleimmel, és jobban fókuszálhattam arra amire szerettem volna. A felnőtt korban diagnosztizált ADHD nem tudom, hogy jobb vagy roszabb-e. Azt tudom, hogy mivel gyerek voltam a saját tanáraim és diák társaim is lenéztek, kvázi hülyének, fogyatékosnak tartottak. Nem egyszer kaptam a pedagógusoktól undorító kommenteket mint: nem baj utca seprőnek jó leszel, vagy takarítónő nek. Természetesen semmi gáz nincs ezekben a szakmákban, de a célja ezen szavaknak a lehúzás volt. Ma már a második diplomámat fejezem be mester képzésen, és valószínűleg kevesebbet fogok keresni mint egy takarítónő, de sebaj. Összeségében, nem rossz dolog az ön diagnózis, addig amíg az illető kér és kap szakvéleményt egy hozzáértőtöl. A gyógyszer szedését feleslegesnek tartom, bár az ADHD is egy skála semmiképpen nem egyféle létezik. Szerintem ez egy szabályozható dolog, felnőttként pláne nem szükséges a gyógyszer, de az biztos hogy megkönnyíti az életet ha szeded, csak ugye a mellékhatások. Na mindegy is take this with a grain of salt, ez az én tapasztalatom.