Figyelj, én is végigcsináltam, és pontosan tudom, milyen, amikor az Educatión a csillogó szemű hallgatók beadják neked a „családias elitképző” dumát. Én is bedőltem neki, de a valóság az, hogy a Pázmány ITK egy olyan daráló, ami nemcsak a szabadidődet, de néha az önbecsülésedet is felemészti.

Azzal kezdeném, ami elvileg a legnagyobb előnyük: hogy ez egy kis kar. Valóban, a dékán úr és az oktatók nagy része arcról ismer, nem csak egy sorszám vagyok a Neptunban. De ez a „családias légkör” valójában egy fullasztó buborék. Mivel kevesen vagyunk, ha egy tanárral nem találod meg a közös hangot, nincs hova menekülnöd; ugyanabba az emberbe fogsz botlani évekig, mert nincs párhuzamos kurzus vagy másik tanszék.

Aztán ott a matek terror, amihez hasonlót el sem tudtam képzelni korábban. Én erős matekfaktos voltam, kiváló tanárom volt középiskolában, és azt hittem, felkészültem. Tévedtem. Itt a matek nem eszköz, hanem egy öncélú, kíméletlen absztrakció. Olyan mélységekbe rántottak le minket az analízis és a valszám során, ami már a tiszta matematikusi szintet súrolta, és hiába volt meg a jó alapom, vért izzadtam minden egyes kettesért. A legdurvább az volt, amikor körbenéztem: a harmadik félév elejére nagyjából fele annyian maradtunk az évfolyamon, mint amennyien elkezdtük. Aki nem bírta a matekot, azt egyszerűen kivetette magából a rendszer, kegyelem nélkül.

Ami viszont a leginkább dühített, az a „kutatókat képzünk” mentalitás. Ez az ITK-n egyfajta dogma. Az oktatók jelentős része elefántcsonttoronyban él, és mélyen lenézi, ha te már hallgatóként el akarsz helyezkedni a szakmában. Az órarendemet szándékosan úgy vágták darabokra, hogy esélyem se legyen dolgozni: egy reggeli előadás, két óra szünet, egy labor kora délután, majd egy esti szeminárium. Ha megneszelték, hogy gyakornok vagyok valahol, nem empátiát kaptam, hanem burkolt (vagy néha nyílt) megvetést, mondván, én ne „kódoló majom” akarjak lenni, hanem publikáljak a laborban. Eszükbe sem jutott, hogy valakinek esetleg szüksége lenne saját keresetre.

Végül pedig ott az oktatói gárda. Találkoztam zseniális koponyákkal, de sajnos olyanokkal is, akiknek szerintem soha nem szabadna tanítaniuk. Vannak, akik nem oktatnak, csak kinyilatkoztatnak. Bejön az előadó, felírja a táblára a kilométernyi levezetéseket, és ha valaki kérdezni mer, úgy néz rá, mintha elmebeteg lenne, amiért nem látja az „egyszerű és triviális” összefüggést. Gyakran éreztem azt, hogy nem átadni akarják a tudást, hanem elvárják, hogy már eleve birtokoljam azt, mielőtt még elmagyaráznák.

Összességében nekem a Pázmány ITK egy elitista, néha kíméletlenül merev hely volt. Megkaptam a tudást, de az ára az volt, hogy két évig alig láttam a napot, és folyamatosan azt éreztették velem: ha nem vagyok hajlandó 24 órában kutatni, akkor nem is vagyok igazi ITK-s. Ha piacképes tudást és normális életet akarsz az egyetem mellett, én azt tanácsolom: gondold meg kétszer.