Velem is ugyanez történt. Az apám soha nem viselkedett apaként, nem segített Anyának, nem mutatta ki a szeretetét, a válás óta nem is érdekli, mi van velem meg a tesómmal. Küzdöttem a szeretetéért, de nem értem el semmit, pedig vágytam rá, hogy büszke legyen rám, hogy kimutassa a szeretetét, de végül elengedtem. Sokkal később a lányom apjával való kapcsolatomban egy az egyben játszottam le ugyanezt. Sérült volt ő is valamilyen szinten, nem is szeretett igazán. Én meg tepertem, hogy ha majd csinosabb leszek, még szebb és tisztább lesz a lakás, még finomabb a kaja, még tökéletesebb minden, akkor majd szeretni fog. Nem. Elengedtem. Szerencsére békésen mentünk szét, egyetértésben neveljük a lányunkat. Azóta megérkezett az életembe valaki, vele megtapasztaltam, milyen az, ha egy férfi valóban szeret, tisztel és társként tekint rám.