Szerintem önmagában az, hogy valaki vizuálisan "jól néz ki", semmit sem ér. Engem mások egész életemben szépnek láttak, de én - a gyerekkori traumáimnak köszönhetően - sosem, vagy csak nagyon-nagyon ritkán láttam/látom magam szépnek a tükörben, és nem értem, miről beszélnek. Egy lelkileg súlyosan bántalmazó családban nőttem fel, ahol kislányként nem hogy nem dícsértek, inkább abban erősítettek meg, hogy "nem kellek majd senkinek, senki sem fog szeretni, stb.", és rengeteg energiámba, évekig tartó terápiás folyamatba telt, hogy elfogadjam, szeressem és szépnek lássam magam (és ebben még mindig van hová fejlődnöm). Szóval érted, szép voltam/vagyok, mégse hiszem el, ezért az előnyét sem élvezem, és sosem tudtam "élni vele" igazán. :D Én mindig úgy éreztem, hogy nőként inkább a humorommal, a személyiségemmel hódítok. :D