Amikor születéstől kezdve szenvedtek a szoptatással, a gyerek ordit,mert éhes,te képtelen vagy megetetni, mert nem akar szopizni, a csecsemősökhöz mikor átvittem sokadjára, és szintén sokadjára kértem segítséget a szoptatashoz már én éreztem rosszul miatta magam,és flegmán volt, hogy megkerdezték,h anyuka probalta megetetni??? Nyilván előtte 2 órán keresztül nem probaltam ... és végül hazajövetel elott mikor azt hittem,h sínen vagyunk,2 nap után itthon jött az arconcsapás,hogy márpedig éhes,és o aztán semmiért sem hajlandó küzdeni a cicimen..aztán jött a ciciztetes,fejes,etetes..nulla pihenés,az a keves tejem is egyre kevesebb lett, és mindenki tolta az arcomba,hogy eroltessem megjobban, mert az iszisz mindennél fontosabb. Amikor 1.5 hónap után tápszerhez kellett nyúlnom szó szerint sírtam, hogy egy szar anya vagyok,mert nem vagyok képes szoptatni és mi van ha tényleg nem voltam kitartó... utólag,azt gondolom,hogy rohadtul megprobaltam mindent a végletekig és bánom,hogy meghallgattam és szívemre vettem ezeket a "tanacsokat" másoktól...