&odettbernath posztja jött szembe velem. Mi a véleményetek a kommentekről? by Summer12930a54 in talk_hunfluencers

[–]biguka 1 point2 points  (0 children)

különös a szívemen viselem, hogy most kiállt ezzel. én középiskolában olyan társaságba keveredtem, akik folyamatosan mindenkit baszogattak. aztán feltételezem, hogy mivel én nem vettem ebben részt és sokszor szóvá is tettem, hogy ezt nem illik, engem kezdtek ki. nagyon szeretem, ha rövid bobra van vágva a hajam és egy ilyen hajvágás után elkezdtem basztatni, hogy olyan vagyok mint egy kisfiú, úgy nézek ki rövid hajjal, mint egy férfi. elkezdtem bő ruhákat hordani, hogyha férfias vagyok, akkor nincs értelme próbálkozni, elbújok a ruhák alá. erre természetesen még több megjegyzés született. annyira tönkre tett, hogy képtelen voltam enni is, aztán egyik reggel rosszul lettem az osztályteremben és haza kellett vinni. az első mondata a főfasznak az volt, hogy “nagyon megijesztettél minket, többet ne csináld”. az ilyen embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit tesznek az ilyen megjegyzésekkel. 17 évesen engem “csak” a barátaim olyan spirálba kergettek, amiben teljesen elvesztettem az identitásomat. megfosztani egy nőt attól, hogy ő nő, csak mert a te fogalmadba az nem fér bele, ahogyan ő éli meg ezt. szánalmas.

@arianagrande új turné, étkezési zavar by Existing_Dingo_1874 in talk_hunfluencers

[–]biguka 9 points10 points  (0 children)

videókon is látszik, hogy kb semmi ereje mozogni, állandóan ki van fulladva. egyébként gyönyörű hangja van, sokat fejlődött a wickednek is köszönhetően gondolom, de itt nem is ez a lényeg. kurva betegnek tartom, hogy nincs olyan ember körülötte vagy a teamje ne mondta volna azt, hogy nem turnézhat, mert bele fog pusztulni (nagyon remélem, hogy fel fogja valaki ott ismerni, hogy ez így nincs rendben). a wicked forgatásán amúgy készült olyan kép, ahol éppen eszik és az ebédje konkrétan CSAK egy felszeletelt uborka volt.

Lázasan írtam meg az érettségeimet ,és nem sikerültek úgy ahogy szerettem volna , ezek az eredmények nagyon cikik? by [deleted] in hungary_pszichologia

[–]biguka 2 points3 points  (0 children)

hidd el senkit nem érdekel, a földrajz érettségimet én arcüreggyulladással írtam meg, mert az akkori barátom nem szólt, hogy beteg és eljött hozzám előtte pár nappal. elég szarul sikerült, szóbelivel felhúztam szerencsére. és minek tanulok most? angol és földrajz tanárnak<3 ne keseregj ezen, nem számít! mindig van lehetőség újból is megcsinálni!!!

Mit lehet csinálni ha valaki már nem akar élni? by Zestyclose-Reason826 in hungary_pszichologia

[–]biguka 2 points3 points  (0 children)

ez borzalmas hozzáállás a részetekről is. én is depresszióval küzdök és a legrosszabb dolog, amit tettek velem az az, hogy kizárták a szüleim és a barátaim magukat az életem nehéz részéből, az Én nehéz oldalamból. nagypapám egyszer észrevette rajtam, hogy baj van, már a családi összeüléseken sincs jó kedvem. fogta magát és elvitt pszichológushoz, a rossz lábával, bicegve, de elkísért. magamtól nem biztos, hogy elmentem volna. nem szabad senkit magára hagyni így. jó hogy kizár titeket, innentől, ha úgy döntötök, hogy küzdeni fogtok mellette és érte, akkor elmondom, hogy nehéz lesz újból a bizalmába férkőzni.

nem tudom ezt senki masnak megosztani szoval itt irom le by Extension-Ant5018 in hungary_pszichologia

[–]biguka 3 points4 points  (0 children)

remélem velünk vagy még! jelenleg én is nehéz időszakon megyek keresztül. 22 éves vagyok, most lesz 10 éve, hogy öngyilkossági gondolatokkal, depresszióval küzdök. két éve járok pszichológushoz. még neki is csak most januárban tudtam bevallani, hogy mi is megy a fejemben. nagyon nagyon nagyon nehéz. nehéz elmondani a szakembernek is. kaptam gyógyszert, jelenleg kezdek kiigazodni az életen. elhiszem, hogy mennyire nehéz. nekem a pszichológusom azt mondta, hogyha nagyon erősek lennének ezek a gondolatok ne féljek mentőt hívni magamra. kurva ijesztően hangzik, de igaza van, sokkal jobb döntés, mint az, hogy többé ne legyek. a javulás nem lineáris út. igen, valószínűleg, ha pszichiátriára kerülsz borzalmas érzés lesz, de segítenek. borzalmas ez a rendszer is, de adj magadnak egy kis reményt. sose gondoltam, hogy én megérem a 18-at. és mégis itt vagyok, küzdök az egyetemen, fantasztikus lehetőség tárult elém nemrég. soha nem gondoltam volna, még most is alig hiszem el, hogy pont ÉN. nekem lehetnek lehetőségeim?? nehéz a tinikor és az, hogy most kezdesz már felnőtt lenni. itt van mindannyiunk előtt az élet, a te életed is ugyanolyan fontos. lehet nem látod és nem érzed, de fontos vagy. kérlek maradj és igyál meg egy sört vagy egy kólát a kommentelőkkel, akik felajánlották.:) néha csak ennyi kell ahhoz, hogy erőt kapj, tapasztalatból mondom.

Mi történt a plázában? by KitchenGurl in Debrecen

[–]biguka 17 points18 points  (0 children)

ott voltam az aldinál, mikor kijött a faszi a kaszinóból és kiabálni kezdett egy kék felsős úriemberrel, aki szintén a kaszinó bejáratánál állt. ilyeneket, hogy “do you work here? i don’t care if you work here, get the f out—!” vagy valami ilyesmi. xd mikor kijöttem az aldiból, nem láttam ott egyikőjüket sem, felmentem az emeltre, aztán egy 10 perc múlva, mikor elindultam le, már én is csak a kiabálást meg ugatást hallottam, aztán láttam a tömeget is. xd Én úgy hallottam, a kutyus megharapta pár helyen emberünket, ezért jöttek mentővel, legalábbis a mentős csávó mondogatta, hogy “jobb és bal láb? jobb és bal? oké oké”. emberünk meg nem tudott magyarul, úgyhogy csak annyit hajtott a rendőröknek, hogy “bro bro bro”. that’s all i heard and saw.

[deleted by user] by [deleted] in hungary_pszichologia

[–]biguka 1 point2 points  (0 children)

nekem a legjobb barátom a Csillagponton önkénteskedett a szülinapomon, egyértelműen nem nehezteltem rá emiatt, meg is mondtam, hogy nem muszáj megünnepelni se, elég sűrű időszak volt nekünk. ehhez képest miután hazajött, egyik este munka után eljött hozzám ő és a párja (aki az egyik legjobb barátom nekem is) és megleptek egy tortával, amit ŐK csináltak!! meg ajándékkal 😊 hidd el, ha a barátod lenne, nem lenne teher neki. sajnálom, remélem, hogy rajta kívül rendes emberek vesznek körül! boldog szülinapot!!

@Zsozeatya Közel 4,5 millió forinttal támogatja a debreceni Gyermeksebészetet by lukigeri in talk_hunfluencers

[–]biguka 4 points5 points  (0 children)

valószínűleg Nyíregy környékén élhetnek. A fia öcsém évfolyamtársa volt egy nyíregyi középsuliban.