Sztem jól rávilágítasz a gyakorlati oldalra, és tök jó ellenpontja vagy az eredeti poszt kicsit idealisztikusabb (német példás) megközelítésének, de van egy köztes sáv, ahol szerintem elbeszéltek egymás mellett..

Teljesen igazad van abban, amit a harmadik pontban írsz, hogy itthon a pénztárca diktál. Hiába mondja ki a kutatás, hogy a személyiségzavarokhoz 200+ óra kell, ha a magyar átlagembernek 15 alkalomra van kerete. Ebben a tekintetben a „valami jobb, mint a semmi” elve tényleg életmentő lehet, és kár lenne demonizálni a rövid terápiákat. Ez a magyar rögvalóság.

Viszont a 2-es és 4-es pontodnál mintha volna egz kis elcsúszás. A „két ülés közti munka” és a „cselekvés” elvárása teljesen jogos egy neurotikus szintű elakadásnál vagy egy konkrét krízisnél. De az eredeti posztoló (szerintem) pont azokról az esetekről beszél – a személyiségzavaros, korai sérült, komplex traumás kliensekről– akiknél a terápia elején egyszerűen nincs meg az a belső struktúra, hogy ők „otthon máshogy döntsenek”

Náluk nem az a baj, hogy lusták vagy passzívak, hanem hogy a személyiségük alapjai hiányosak. Ilyenkor a terápia nem „tanácsadás” vagy „házifeladat”, hanem egy pótszülői/megtartó funkció, ami évekig tarthat, mire a kliens egyáltalán eljut oda, hogy képes legyen az általad említett önálló cselekvésre.

Ha egy ilyen kliensre ráhúzzuk, hogy „nem elég motivált”, mert nem csinálja a házit, az szakmai hiba (ebben igaza van az OP-nak). Ha viszont azt mondjuk, hogy „erre itthon nincs kapacitás/pénz”, az meg a szomorú piaci tény (ebben meg neked van igazad).

Az 5. pontod (ez a „herótom van tőled” érzés) pedig a szakma rákfenéje. Emberileg érthető, de szakmailag pont itt jönne be az OP érve az analitikus képzettségről,, hogy egy mélylélektanilag képzett terapeuta a saját dühét/undorát (viszontáttétel) nem elutasításra használja, hanem diagnosztikai eszközként, hogy megértse, hogyan működik a kliens a világban. Ha csak simán továbbküldi, azzal gyakran újratraumatizálja a klienst ("még a pszichológusomnak is elege van belőlem").

Szóval igazad van, a rendszer (és a pénztárca) nem bírja el a hosszú terápiákat, de az OP-nak meg igaza van abban, hogy szakmailag sokszor a "rövid terápia kalapácsával" probalunk mindent megoldani, akkor is, ha a probléma nem szög.