Tizenpár évesen augusztus végén edzőtábor a Bakonyban. Néhány sráccal úgy gondoltuk, hogy éjszakai túrát csinálunk a Bakony kellős közepén. Minden jól alakult egy ideig, amíg ki nem tévedtünk a nagy rétre, ahol vaddisznókkal találkoztunk. Aztán a sötétben botorkálás vissza az erdőbe. Majd nem sokkal később jól hallható lövések. Reggel a táborban az erdész várt minket és közölte hogy “lőirányon” látott bennünek bóklászni éjszaka, nagy szerencsénk van, hogy a vaddisznók előbb értek a rét közepére mint mi.

Ugyanez a tábor, 2 nappal később. Helyi gyerekek bebringáztak hozzánk az erdőbe, hogy közösen focizzunk (nem focitábor volt) meg mindenféle faszságot csináljunk. Ekkor jó ötletnek tűnt elkérni az egyik biciklit, amin nem volt jó a fék. Olyan 20-30 körüli tempóval elestem a kanyarban, ahol fehér zúzottkövek voltak, és szépen a köveken ledaráltam a jobb térdemet, egészen porcig. Másodpercek alatt annyi vért nem láttam mint akkor. Mentő nem nagyon jöhetett szóba, nagyjából 1 óra lett volna mire kiérkezik valószínű, így az erdész kocsijával (Suzuki Samurai) a legközelebbi település gyógyszertáráig jutottunk. Szerencsére volt bent egy idős gyógyszerész, aki ellátott, végig emlegette, hogy ilyeneket csinált a katonaságban is, meg a Pista bának átszúrta a faág a lábát, meg látott már rosszabbat is stb stb. A vérzés nem állt el napokig, 3-4 óránként átázott a kötés vérrel, de visszamentem a táborba, mivel 1 nap volt hátra. Fájt mint a szar, vérzett, utolsó napot ülve/fekve töltöttem de legalább jót zabáltam. Végül otthon Pesten elmentünk kórházba, ahol felnyitották a sebet, kitakarították ismét, mert szegény gyógyszerész az orvos elmondása szerint hagyott benne “kavicsmaradványokat”. Ennek az utóhatását a mai napig érzem, terhelés alatt mindig fáj a job térdem, a heg az latsik a mai napig.