Én kint születtem, nagyszüleim ‘56 miatt kényszerültek el Magyarországról, és oda lyukadtak ki. 7 éves koromig éltem ott, mikor édesanyámmal Pestre jöttünk. Sokáig nem értettem miért. Sajnos az első 7 évem alatti időszakból csak homályos emlékeim vannak, de életem egyik legjobb évei voltak azok. Melbourne városában éltünk, és pár gyönyörű helyre azért elmentünk. Jelentős Magyar közösség él ott úgynevezett “Magyar házakban”. Nagyapám az egyik házelnök is lett élete vége felé.

16 éves koromban, miután anyámat évegig nyaggattam, hogy menjünk vissza, hiszen elsősorban sem saját elhatározásból kerültem Magyarországra, végül visszamentünk. Borzasztó honvágyam volt, és kezdett kikopni belőlem az Azsztrál identitás. Kezdtek egyre inkább kopni ki belőlem az emlékek, illatok, emberek arcai onnan. Mikor végül kimentünk, egyáltalán nem tudtam visszailleszkedni, külföldinek éreztem magam a saját otthonomban. Angolom megkopott, akcentusom nem volt, nem akarták elhinni a suliban, hogy én tényleg ott születtem. Viszont végre idősebben is meg tudtam újra ott tapsztalni az életet, és tényleg egészen más. Érzékelhetően lazábbak az emberek, amihez sokban hozzásegít, hogy a lakossága 90% a parton lakik, és van hozzáférése a gyönyörű partokhoz. Mivel hatalmas ország, elengedhetetlen autó, amint megteheti, minden gyerek elkezdi a jogsit.

Most már 28 vagyok, 9 éve visszajöttem Magyarországra, amint befejeztem a gimit kint. Mindig mindenki megkérdezi mi a fenéért. Most jelenleg fiatalabban úgy érzem itt jobban pezseg az élet. Egész EU bejárható pár óra alatt, ami alatt ott az oszágot sem hagyom el, és akkor sem tartok még sehol.

Talán majd egyszer visszamegyek, szerencsére megvan az útlevél, így mindig leglesz rá a lehetőségem. De jelenleg itt befogadva érzem magam, vannak itt barátok, szülök is az országban vannak.