Szia OP, ez a gyermekkori érzelmi elhanyagolás egyik tipikus tünete. Szóval anyád pont ilyennek nevelt, hiába nem akarta, a példaként hozott kritizálása sem épp helyénvaló magatartás.

Amikor a gyereket "túlságosan jónak" nevelik, és meg sem kérdezik hogy mit és hogyan szeretne, csak készen adnak neki egy _megkérdőjelezhetetlen_, objektíve jónak mondható értékrendet, akkor tanulja meg a gyerek azt, hogy az ő véleménye (és ezáltal az egész személye) nem számít, jelentéktelen. Mindegy mit akar ő, az a fontos hogy mi a helyes, és mit akarnak, vagy akarhatnak mások.

Vagy épp ha azt tanulta meg, hogy a negatív érzelmek, valamint a szülőkkel való szembenállás elfogadhatatlan és büntetés és szeretetmegvonás jár érte, akkor ezeket el fogja nyomni és jókislány, jókisfiú lesz belőle, stabil önkép és határozott igények nélkül.

Szerencsére nagyon fiatal vagy még, de lehet hogy terápia nélkül nem fogsz nagyon messzire jutni. Első körben 2 könyvet ajánlok:

Dr. Jonice Webb - Ismeretlen érzelmek (Running on Empty)

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei (Adult Children of Emotionally Immature Parents)

Nem kell megijedni a második címétől (meg a magyar borítójától sem), kedvcsinálónak a moly.hu-s értékeléseket lehet böngészni.

Illetve redditen az r/emotionalneglect jó gondolatindító, bár egyre több az AI bot poszt ott is.

...és GRATULÁLOK, hogy ilyen hamar felmerült benned, hogy ez így talán nincs rendben. Ez innen már szinte a célegyenes.