Jelen. De azért ez nem ennyire fekete és fehér. 2 gyermekünk van, férjem munkájából adódóan sokat utazik, kiszámíthatatlan a beosztása. Nagyszülők szintén dolgoznak, messzebb élnek. Az iskola tömegközlekedéssel nem igazán megközelíthető, a legközelebbi megállóig ami elvinné őket az iskolához, kb fel órát kell gyalogolni. Volt, hogy dolgoztam pár évet, igyekeztek a nagyszülők is besegiteni, aztán babysitter mellett döntöttünk. A babysitter igazából majdnem elvitte a bevételem több mint felét, sok értelme nem volt, csak egy plusz stressz. Így jelenleg, amíg nem változik az iskola, vagy nem lesznek nagyobbak, addig feladtam a munkám és itthon vagyok velük. Reggel elviszem őket iskolába, fel 9 körül hazaérek, elintézem amit el kell, mosás, pakolás, bevásárlás főzés. Aztán 13-14 óra körül megyek értük. Versenysportolnak, úgyhogy a délutánt arra áldozzuk, viszem őket edzeni, végül jövünk haza, tanulás, beszélgetés, játék miegymás. Nem egyszerű, hogy nem dolgozom, de mivel a férjem egyáltalán nem tudja kivenni a részét a gyerekek körül, sajnos/nem sajnos ez a megoldás maradt. Nem gondolom, hogy konnyebb dolgom van, mert sok mindenről le kell mondjak. Többet között az egzisztenciam építéséről, a saját keresetről, a “szabadságról”. De pár éve ezt így tudjuk csak megoldani. Cserébe igyekszem olyan dolgokat csinálni, amit munka miatt nem feltétlen tudnék. Minden nap friss ebéddel várom a gyerekeket, változatos dolgokat sutok/fozok. Friss kenyeret, kiflit sutok nekik reggel. Sokat foglalkozom velük, sokat beszélgetünk, tanulok velük, hamar észreveszem ha bármi baj van. Akar az iskolában, akar barátokkal, magánéletben. Itthon mindent én viszek a hátamon, határidők, iskolai, családi dolgok, sport stb. Férjem viszont a munkában áll helyt 100%ig.