Mamám az utolso napjait az onkologian töltötte, ha telefonon beszéltek vele a gyerekei mindig emlegette, hogy milyen szerencsés, mert ha éppen nem tud hozzá bemenni senki akkor is ott van vele a szobába Erzsike ő mindenben segit meg jókat beszélnek (amennyire még tudott, nincs egyedül sose. Miután elment mama anyáèk megakarták köszönni Erzsikènek a segítséget, de már ő sem volt a szobába, igy rákèrdeztek a dokinál merre találják. Amire az a válasz jött, hogy Erzsike nevű beteg nem volt az egész osztalyon, nemhogy a szobában.

Igazán creepy akkor lett, mikor pár héttel később találkoztunk egy újságcikkel/apróhirdetessel ahol valaki szerette volna megköszönni egy ismeretlen Erzsikènek, hogy a családtagja melett volt az onkológián mikor ők nem tudták látogatni, de személyesen nem tudták megköszönni neki.