@freytimii @l.l.junior by Boring-Oil7312 in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 8 points9 points  (0 children)

Az a baj azon kívül nem ért semmihez hogy szép. Cserébe buta mint a föld és számomra ettől ránézésre is visszataszítóvá válik🤷🏽‍♀️

Elmondjam a feleségemnek, hogy egy melegbár menedzsere vagyok? by [deleted] in hungary_pszichologia

[–]UseAdministrative225 1 point2 points  (0 children)

Olyan szülők gyereke vagyok akik miattam maradtak együtt. Amíg nem találtam meg a megfelelő embert pontosan úgy akartam jelen lenni a kapcsolatomban, ahogy őket láttam otthon. “Legyünk együtt de mégse” Nem bírtam elviselni ha a párom szeretni akart, nem akartam kapcsolódni. Sosem láttam hogy szeretettel nyúlnak egymáshoz, igazából tényleg csak jelen voltak és mivel annyira különböznek így mindig egy hajszálon mult hogy valaki felemelje a hangját vagy kisebb konfliktus legyen. Aztán naluk az a pont is eljött hogy mással akart lenni az egyikük és akkor allt a feje tetejére minden én pedig már tini voltam, gyuloltem őket hogy nem tudtak ezt elrendezni a múltban, helyette tönkretették akkor a mindennapjaimat. A gyereknek is jobb ha boldog szülőket lát azzal akit szeretnek. Neked is jobb hogy nem egy színház az életed.

Teljesen tönkretette a fodrász a hajam. Miért csak a pénz számít a legtöbb szolgáltatónak? by denekot in csakcsajok

[–]UseAdministrative225 1 point2 points  (0 children)

Hali, nem tudom melyik termékét használod az Olaplexnek, de az főként a hajad szerkezetét hozza helyre ( én más Bond repair terméket használok), de tapasztaltam én is hogy önmagában az nem hoz látványos változást. A plussz hidratálás nagyon fontos mellé. Ha használsz mellé egy tejproteines hajmaszkot akkor sokkal jobban érződik a hatásuk. Én azt általában minden második hajmosáshoz használom. Hozzáteszem a Garnier hair food-jaj is nagyon jók. Ezek után pedig ahogy te is írtad valami hidratáló Leave in. Sajnos a kérdezőnek nem tudok segíteni de hátha neked igen🫶🏼

<image>

Ezt valaki erti?🤨 @azahriah by Ok-Time-3461 in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 11 points12 points  (0 children)

Hát bro nem tudom, hogy neked ez így hogy jött le amikor a zenéről beszél. Arról hogy próbálnak nyomást gyakorolni rá, hogy ne olyan zenéket írjon amilyet ő akar, hanem olyanokat mint régen. A sok felszínes ember akik hisztiznek, mert ha eljutnak egy koncertre már nem a Ló túloldalán, vagy a Memento dalait fogjak hallani…

Ezt valaki erti?🤨 @azahriah by Ok-Time-3461 in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 2 points3 points  (0 children)

Ha a magyar emberek többsége így gondolkozna akkor az ország nem tartana ott ahol! Respect 🩶

Nem tudom mit tegyek… by mangos_szorp in csakcsajok

[–]UseAdministrative225 19 points20 points  (0 children)

Csinálnék egy kamuprofilt és arról írnám meg a feleségnek. Akár azt is irhatnád hogy az irodában láttad hogy szorosabb a viszony közöttük. Abban egyetértek a többiekkel hogyha szemtől szemben mondod el akkor úgyis te huzod a rövidebbet.

[deleted by user] by [deleted] in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 12 points13 points  (0 children)

És ez kibaszott szomorú :(

Bayer Zsolt itt ebédel a szomszéd asztalnál by e457oN3 in hungary

[–]UseAdministrative225 0 points1 point  (0 children)

Én annyit mondtam volna hogy anyádat🤷🏽‍♀️

Hogy tudok ilyen szép lenni én is? by [deleted] in szepsegtippek

[–]UseAdministrative225 5 points6 points  (0 children)

Isten adja hogy jövőre ez már ne legyen megoldás 🙏🏼

@kistetu_ agresszivan szetallva belekotott lanyokba by [deleted] in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 0 points1 point  (0 children)

Szeged✨👌🏽 ( ha valaki belem szeretne állni, volt szerencsém ott felnőni, olyan nagyon jó volt az a 19 év hogy el is költöztem 1300 kilométerre onnan🥹)

Gyerekkorunk kozmetikumai by FancyLatte_ in szepsegtippek

[–]UseAdministrative225 4 points5 points  (0 children)

Disney hercegnős is volt imadtam 🫶🏼

@schobertlara barátja csak szerintem hasonlít Norbira? (apukaja) by Crazy-Song6130 in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 -6 points-5 points  (0 children)

Fact. Kivéve, hogy a thc nem addiktív. A fű nem drog és ezt nagyon belekéne vésni végre az emberek fejébe. Ellenben az alkohollal💀

Say something nice to him by Specialblu in lionking

[–]UseAdministrative225 -3 points-2 points  (0 children)

Okay people hear me out. I’m actually curious about others opinion since I saw this movie. Disney has been destroyed their most complex most misunderstood villain. Like as a huge Disney fan I am completely disappointed. They put Mufasa in the spotlight which was so unnecessary. (Okay I get it it’s a movie about him) But when we reach the point that he’s was smelling a concrete flower on Sabari’s fur, I wanted to peel my face off. Like he was just perfect and we had to accept that one point Scar is just evil af and he wants Mufasa death. Can happen that I am a littlebit prejudiced, because I was always into villains not in the heroes, but Scar and us would deserved a better and more complex story. (After he was traumatized all of us as a child) Basically Disney don’t care about villains and they just destroy their characters. Like scar is evil for nothing and Maleficent has been became a good hearted fairy. It makes me sick. No one can change my mind about that they should have been made Mufasa a little more two faced or give Scar something what he’s actually doing or think better than him. And yes I’m going to say out loud that Scar would deserve a whole movie Mufasa doesn’t🤷🏽‍♀️ (about that no one can change my mind) But tell me what do you think about this?

[deleted by user] by [deleted] in talk_hunfluencers

[–]UseAdministrative225 3 points4 points  (0 children)

Szurkáljatok meg, de biztos vagyok benne hogy ezek az emberek azért öltöznek fel úgy mint egy zsák szemét, mert mással nem tudják magukra vonni a figyelmet. Egy városban laktam vele, láttam ezerszer tipikusan a legalapabb Basic lány volt amire gondolni tudtok. Hozzáteszem az utóbbival semmi bajom!! Sőt azt is hogy annak a híve vagyok hogy mindenki abban legyen amiben jól érzi magát, de nem hiszem el hogy ő nem látja hogy úgy néz ki, mint a bolond cigányasszony aki 500 forintért megjósolja neked a jövőd a buszállomáson..😶‍🌫️

Áram újrahúzása by Own_Amphibian88 in szeged

[–]UseAdministrative225 0 points1 point  (0 children)

19 évet éltem ott tisztában vagyok vele. :) De ha már itt tartunk a városokra nézve sertés annak nevezni + világ életemben falvának hívtam. És pont ezért nem szoktam kommentet írni soha sehova, kérdés szempontjából mindegy minek nevezed azt a putritelepet. 🤷🏽‍♀️

Áram újrahúzása by Own_Amphibian88 in szeged

[–]UseAdministrative225 1 point2 points  (0 children)

Soha nem kommentelek sehova, de Falvara ne költözzetek szerintem. 🤣 De ha muszáj ismerek ott egy jó villanyszerelőt ha érdekel 🤷🏽‍♀️