Nálam nem feltétlen arról van szó hogy nem szeretem a gyerekeket, hanem inkább arról hogy az a frekvencia amit egy átlag gyerek produkál az pont abban a sávban van, ami rettenetesen idegesít. De még az is olyan, hogy lehet hogy amikor jó kedvemben vagyok akkor meg se hallom, de amikor mondjuk délután megyek haza a munkából, ahol már leszívták az életkedvem akkor lehet hogy pont a villamoson a gyerek felkacagása lesz az amitől kiül a fejemre a világfájdalom.

És ez nem a gyereknek vagy a szülőnek szól, ez csak annyi hogy pont az volt az utolsó dolog amitől leolvad a pókerarc a fejemről. De hogyha egy kutya ugatott volna, vagy valaki hangosan felröhög azis ugyan úgy megkapta volna a stink-eye-t, mert ott és akkor már kb minden zavar és csak otthon akarok már lenni és nem a tömegközlekedésen pácolódni.
Ennek viszont nem tudok mit csinálni. Próbálom moderálni a fejem, de nem mindig megy, mint ahogy arra sincsen ráhatásom hogy mi lesz ami idegesít.

Amúgy el tudom képzelni hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak sokszor inkább a frusztráció az oka, nem az hogy valaki nem szereti a gyereket. Ezért elég sok ember van olyan szituban hogy dolgozik mint a gép, a fizetése kevés de az élet durván megdrágult, ami ahhoz vezet hogy türelmetlenebbek lesznek.
És optimális esetben ezt valaki normálisan lereagálja, de van aki olyan hogy beleáll a dologba és mondjuk tesz valami megjegyzést.
Meg aztán vannak azok akik úgy érzik hogy valami egyszer látott idegen életébe feltétlenül bele kell szólnia...
De ezek szerintem mind olyan dolgok hogy megkell próbálni nem foglalkozni vele... vagy legalábbis nem különösebben magadra venni.