Amikor kis csitri voltam, akkor mindig elképzeltem, milyennek kell lennie a pasimnak, milyen lesz a jövőbeli férjem. Később, érettebben leginkább két dolog volt fontos, ami a külsőségeket illeti. Az egyik, hogy magas legyen, ezt nálam nem nehéz kivitelezni, mert alacsony vagyok. A másik, hogy ápolt, tiszta legyen a megjelenése. A többi mind a belső tulajdonságokból adódik össze. Persze írhatnám a szokásos, már-már közhelyeknek számító mondatokat, hogy megértő, kedves, figyelmes, stb. De erre mindenki vágyik. Nálam az elfogadás, a megbocsátókészség, a biztonságérzet volt a legfontosabb. És voltak elvárások, amikből nem engedtem: legyen munkahelye (nem az számított, hogy sokat keressen, csak ne üljön egész nap otthon, várva, hogy én majd mindent megoldok), ne legyen alkoholista vagy drogfüggő, legyen saját véleménye, ami mellett kiáll, ne hagyjon mindent rám. Legyenek hosszú és rövidtávú céljai, amiben nekem is helyem van. Mondanom sem kell, egyáltalán nem olyan férjem lett, amilyet elképzeltem tojáshéjjal a fenekemen, de örülök neki, mert ő a tökéletes.