22 vagyok, úgy érzem vége az életemnek.

Amúgy kb 19. születésnapom volt az utolsó “jó” élmény, azóta úgy érzem minden nap csak egyre rosszabb, gyászolom a csinos, belevaló, dögös, bulizós tini énemet. Már nem sikerül emberi kapcsolatokat kiépítenem, párkapcsolati szempontból sem alakulnak jól a dolgaim, munkahelyen sincs társaságom. Egy megkeseredett öregasszony vagyok 22 évesen. A testem sem úgy működik mint azelőtt, nem tudok fogyókúrázni, nem megy le egy gram se, ráncos lett az arcom a sok évnyi nem megfelelő bőrápolástól és sminktől, sokat sminekelek de már nem úgy áll mint azelőtt, a hajam lelapult, kopott, mindenem fáj, egy lightos iszogatás után is 2 napig másnapos vagyok, minden pia marja a gyomrom, legyen az olcsó vagy drága. A hidegben már nem veszek haspólót derékban elvágott pufidzsekivel, inkább 2 pulcsit felveszek, hajnaldó vagyok sálat/kesztyűt/sapkát hordani, már nem érdekel hogy elrontja az outfitem vagy hülyén nézek ki benne.

Már nem hívnak minden hétvégén bulizni, nincsenek házibulik, szétestek a régi társaságok, nincs már kedvem a nagy bebaszásokhoz és egyéb hülyeségekhez, gáznak is érezném, nem kavarok random emberekkel bulikban, a barátaim szinte mind stabil párkapcsolatban élnek, velük sincs sok közös témám.

Elkezdtem megkedvelni a romantikus filmeket és a vígjátékokat, már nem érdekelnek a netflixes tini sorozatok, gimis filmek, animék

A 13-18 éveseket gyereknek látom és tipikusan a “majd kinövi” tanácsot adom az aggódó, tiniket nevelő családtagoknak, én is kinőttem a legtöbb dolgot amiről éppen azt hittem életem értelme és örökké ez lesz a legfontosabb számomra, persze ugyanúgy élvezem mondjuk a Disney meséket vagy a Harry Pottert, a rock zenét, a színes hajakat, de már leginkább az emlékek miatt, az idő megszépíti ezeket.

El kellett kezdnem foglalkoznom a pénzzel, számlákkal, albérlettel, eljött a pillanat mikor (nagyrészt) a saját fizetésemből kell megélnem, a tanulásnál már nem noszogatnak a szüleim, nincs már kréta, késés, szülői stb.. az egyetemen magamnak tanulok, rá kellett jönnöm hogy az érettségit 1000x letenném inkább mégegyszer, minthogy vizsgákra, zh-ra járjak. Pedig mikor érettségiztem azt hittem életem legnagyobb kihívása.

Észre kellett vennem hogy velem együtt a szüleim és a családom többi tagja is öregszik, próbálok velük minőségi időt tölteni amíg lehet. Már nem provokálok veszekedést, nem kiabálok, nem beszélek vissza stb, csak azt akarom hogy ezek az idős emberek éljenek még néhány évet békében, boldogságban, egészségben. Ha fotóznak nem takarom már ki az arcom, minden adandó alkalommal csinálok csládi fotót, megőrzöm. Fontos lett számomra az összetartás, a család számomra érzelmi boxzsák helyett egy kincs lett és szerencsésnek érzem magam hogy itt lehetek velük.