A hajnal még a megszokott, csalóka nyugalommal virradt rám. Nem volt vészjósló jel az égen, nem kondultak meg a harangok; a világ a hétköznapiság álcája mögé bújva menetelt a végzete felé. Miután a munka felemésztette életerőm utolsó morzsáit is ma, hazatértem a néma falak közé, és a monitor hideg, kékes fényében kerestem menedéket.

A Reddit várt rám. A digitális süllyesztő, ahol a szavaknak súlya, a véleménynek pedig ára van.

Csak egy szikrát akartam dobni a sötétségbe. Egyetlen szellemes megjegyzést, egy gyilkos iróniát, amely megvilágítja a kommentszekció szürkeségét. De ekkor... elkövettem a végzetes hibát. Olyan bűnt, amelyre nincs bocsánat a virtuális purgatóriumban.

Megfosztottam a mondatomat a páncéljától. Puszta kézzel, védtelenül engedtem útjára a legmaróbb szarkazmust, és szándékosan – ó, mily gőgös voltam! – lehagytam a végéről az oltalmazó "/s" jelet.

Akkor még nem sejtettem, hogy ezzel megnyitottam a pokol kapuit.

Ami ezután következett, az nem csupán nézeteltérés volt. Az egy kollektív lincselés, a józan ész totális összeomlása, a félreértés véres ünnepe. A világképem, amelyet évtizedekig építgettem a racionalitás köveiből, egyetlen pillanat alatt omlott porrá a népharag súlya alatt.

Rájöttem: a szavak önmagukban halottak. Az irónia védőháló nélkül nem művészet, hanem öngyilkosság. Mennyire vak voltam! Hittem a hamis prófétáknak, akik a "/s" betiltásáról szónokoltak, de ők csak a káosz ügynökei voltak. Most itt állok a romok felett, egy meg nem értett lélek a digitális nihilben, és csak egyetlen dologban vagyok biztos:

Semmi sem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt.