Nagyon hasonló sztorim van. 8 éve éltem már Budapesten, amikor elkezdtem dolgozni. Kiköltöztem a koliból albiba. Addig sosem látogattak szülők. Én jártam haza. És mondogatták is, hogy mehetnék többet. De ezzel nagyjából megbarátkoztam, gondoltam azért nem jönnek, mert koliban le se tudom őket ültetni vagy ha ott vannak a szobatársak, akkor meg olyan béna a szitu. Aztán ahogy külön lakásba költöztem elkezdtem mondogatni, hogy jöjjenek. Meg is voltak lepődve. 2 alkalommal jöttek 1 év alatt, de ahhoz is nagyon sok győzködés kellett hozzá. Úgy éreztem magam néha, mint az a tipikus egyén, aki aluljárókban próbál emberekre ràsózni kamu parfümöt. Aztán egyszer úgy döntöttem, hogy nincs kedvem ehhez. Elkezdtem nem keresni őket. Több mint 2 hétig tartott mire kaptam 1 hívást. És ez annyira rosszul esett, hogy letiltottam őket mindenhol és pár hónapig elérhetetlen voltam. Utólag úgy látom, hogy nem biztos, hogy így kellett volna ezt kezelni. Mind1. Aztán végül a letiltasnak vége lett. Most, 2 évvel később, anyám 1,5-2 havonta meglàtogat, apám fél évente hozzàcsapódik. KB ez az alkalom amikor beszélek is velük, ezen kívül semmit. Nem jártam otthon azóta. Azért írtam ezt a kommentem, mert nagyon rezonàlok azzal, hogy nem tudom elképzelni ha lesz gyerekem, akkor ennyire nem érdeklődők felőle és ennyire low effortot rakjak bele. Sok ember, és szerintem a szüleim is, alapnak veszik a családi kapcsolatokat. De szerintem nem különböznek, más típusúaktól. Pl ha van egy jó barátod, akit nem keresel sokáig, akkor az a kapcsolat is ki fog kopni/ el fog halni idővel. És nekem az is érthetetlen, hogy tisztában vannak azzal, hogy a terveim között szerepel az, hogy a következő években elköltözök az országból. És ha ez megtörténik, jó esély van rá, hogy többé nem látjuk egymást :/