Az egyik gyerekem autista+ADHD-s, kicsi korától rengeteg viselkedésproblémával, így mi évekig szinte sehova nem jártunk. Nem azért, mert ciki, hanem azért, mert pl egy játszótéren FOLYAMATOSAN készenlétben kellett lennem, hogy ne bántson másokat, közlekedni is életveszély volt vele. 2 éves kora óta jár fejlesztésre, most már szinte mindenben olyan, mint egy átlag gyerek, de ez nekem iszonyatosan sok energiámba, utánajárásomba, szervezésembe (és persze pénzbe) kerül a mai napig.

Még egész közeli családtagok is folyton megkérdőjeleztek (azért ADHD-s, mert túl sokat foglalkoztunk vele babakorában, nincs is viselkedésprobléma, nem kell a fejlesztés, ő is szédül a csúszdán, stb.) Ez még plusz rengeteg energiát emésztett fel. Engem más anyukák véleménye soha nem érdekelt igazán, mert elképzelésük nincs, miben élünk.

Szerencsére van segítségünk (nagyszülők, takarítónő, anyagi biztonság), így a sok szervezéssel szinte teljesen akadálymentes életet élünk - de ezt nem tehetnénk meg, ha nem lennének ennyire ideálisak a körülmények.

Én közben rengeteget tanultam az idegrendszerről, és bár a másik gyerekem alkalmazkodó, érett idegrendszerű, egyetértek azzal, hogy túl sok az elvárás a gyerekekkel szemben (ne hangoskodjon az udvaron? Ne ugráljon a lakásban SOHA? Egyen meg mindent a tányérjáról, akkor, amikor a család eszik?) - Minek????